NB I: Több támadóval kezdtünk, mint kellett volna - Artner

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.04.10. 19:18
A labdarúgó NB I 20. fordulójából elhalasztott mérkőzésen a Videoton 1–0-ra legyőzte ma délután a Haladást. José Gomes, a fehérváriak vezetőedzője a meccs után elmondta, nagyon jó csapatot győztek le, és Artner Tamás, a Haladás irányítója is dicsérte az övéit.

José Gomes, a Videoton vezetőedzője: – Nagyon nehéz mérkőzést játszottunk. Tudtuk, hogy remek csapat a Haladás, hazai pályán pedig bárki ellen veszélyes. Tisztában voltunk azzal is, hogy a hazaiak megpróbálják minél hamarabb eljuttatni a labdát a gyors támadóikhoz, ez több alkalommal is sikerült nekik, volt is pár veszélyes akciójuk ezekből. Hogy mennyire jó csapat otthonában diadalmaskodtunk, azt mi sem bizonyítja jobban, hogy ebben a szezonban mi vagyunk a második csapat, amelyik három ponttal távozik Szombathelyről. Gratulálok a hazaiaknak, amennyiben így játszanak a továbbiakban is, rengeteg meccset nyernek meg.

Artner Tamás, a Haladás vezetőedzője: – Gratulálok a Videotonnak, nagyon jó csapattal találkoztunk ma délután. Az első félidőben a pálya közepén voltak gondjaink, sajnos több támadóval kezdtünk, mint kellett volna. Simon beállításával sikerült stabilizálnunk a középpályánkat. Mindent megtettünk a gólszerzés érdekében, nem érheti szemrehányás a srácokat. Az ország talán legjobb csapata ellen tudtunk végig nyílt mérkőzést játszani.

A nyilatkozatok forrása a vidi.hu.

Legfrissebb hírek

NS-infó: Zsótér Donát visszatér a Videotonhoz

Labdarúgó NB II
2025.09.05. 12:29

Fiatal csatárt vett kölcsön Óbudáról a Videoton

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 15:55

Nikolics Nemanja önkormányzati tanácsadóként dolgozik a Videotonért – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 15:43

Nikolics Nemanja mégis szerepet vállalhat a Videotonnál

Labdarúgó NB II
2025.09.01. 19:16

Újabb nagy skalpot gyűjtött be a Karcag, a Vidi is vereséggel távozott az újonc otthonából

Labdarúgó NB II
2025.08.31. 18:20

Újra élen a Honvéd, kikapott a KTE, már nem nyeretlen a Videoton – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.08.24. 20:54

Már a Vidi sem nyeretlen – három pontot ért a két rúgott gól

Labdarúgó NB II
2025.08.24. 20:51

A Vidi keveset mutatott, a KTE nyerte az NB I-ből kiesett csapatok csatáját

Labdarúgó NB II
2025.08.18. 21:53
Ezek is érdekelhetik