NB I: Szenvedély nélkül sem élet, sem futball - Horváth F.

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.04.14. 21:08
A második félidőre sikerült előcsalogatni a szenvedélyt a kecskeméti futballistákból, a Sport Televíziónak nyilatkozó Horváth Ferenc vezetőedző szerint ennek köszönhető, hogy csapata, a KTE-Phoenix Mecano vasárnap este 1–0-ra legyőzte az Újpestet, és megtörte hosszú ideje tartó hazai nyeretlenségét a labdarúgó NB I 23. fordulójában.

Horváth Ferenc (KTE-Phoenix Mecano): – Furcsa mérkőzés volt, nagyon rossz első után valamivel jobb második félidőt játszottunk. A szünetben elmondtam a játékosoknak, hogy a futballt nem lehet szenvedély nélkül játszani, sőt az életben semmit sem lehet szenvedély nélkül csinálni. A második félidőben ebből már többet kaptam. Fontos megtanulni minden profi játékosnak, hogy nem elég az öltözőben és a fehér asztal mellett győzni akarni, a pályán is azt kell. Egy ideje nem nyertünk otthon, ezért egy kicsit görcsösek voltak a játékosok, a szünetben mondtam, ha meg kell halni a pályán, haljanak meg állva, mert így bárki tud futballozni, ennél rosszabb már nem lehet, kockáztassanak, mert annak lesz eredménye. Így is történt a második félidőben. Horváth Ferenc (KTE-Phoenix Mecano): – Furcsa mérkőzés volt, nagyon rossz első után valamivel jobb második félidőt játszottunk. A szünetben elmondtam a játékosoknak, hogy a futballt nem lehet szenvedély nélkül játszani, sőt az életben semmit sem lehet szenvedély nélkül csinálni. A második félidőben ebből már többet kaptam. Fontos megtanulni minden profi játékosnak, hogy nem elég az öltözőben és a fehér asztal mellett győzni akarni, a pályán is azt kell. Egy ideje nem nyertünk otthon, ezért egy kicsit görcsösek voltak a játékosok, a szünetben mondtam, ha meg kell halni a pályán, haljanak meg állva, mert így bárki tud futballozni, ennél rosszabb már nem lehet, kockáztassanak, mert annak lesz eredménye. Így is történt a második félidőben.

Marc Leliévre (Újpest): – Mindkét csapatnak voltak helyzetei, be kellett volna rúgni őket, sajnos nekünk nem sikerült. Hogy mi hiányzott a játékunkból? Jobban kellett volna figyelni a kontrák építésére, de a passzok nem voltak elég pontosak, ezért nem sikerült gólt szerezni.

Legfrissebb hírek

Már nem Damir Krznar az Újpest FC vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB I
4 órája

Sikeres műtéten esett át Botka Endre – kép

Labdarúgó NB I
17 órája

Skribek gólja és gólpassza három pontot ért, a Zalaegerszeg másodszor nyert hazai pályán

Labdarúgó NB I
2025.11.08. 16:37

Szegeden nyert a Ferencváros, nyolcat vágott az ETO a női NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.11.08. 16:30

Martin Chlumecky most megismerheti a Paks játékát

Labdarúgó NB I
2025.11.08. 12:22

Ami biztos: helyzetekben nem lesz hiány a Megyeri úton

Labdarúgó NB I
2025.11.08. 08:59

Három hónap után nyerne újra hazai bajnokit az Újpest, de még csak a másodikat Krznarral

Labdarúgó NB I
2025.11.08. 08:24

Szabó István: Nem kellett volna ekkora játékosmozgás, ilyen hibát még egyszer nem követek el

Labdarúgó NB I
2025.11.07. 08:11
Ezek is érdekelhetik