NB I: Rúgott gól nélkül mi sem tudunk nyerni - Szentes

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.04.12. 21:50
A labdarúgó NB I 23. fordulójában az MVM Paks hazai pályán 1–0-s győzelmet aratott a Diósgyőr ellen. A találkozót közvetítő Sport Televíziónak adott nyilatkozatában Szentes Lázár, a DVTK szakmai igazgatója elmondta, rúgott gól nélkül ők sem képesek meccset nyerni, míg a paksiakat irányító Tomiszlav Szivics megemeli a kalapját játékosai előtt. Csernyánszki Norbert, a hazaiak kapusa szerint azt nyújtották, amire valójában képesek.

Szentes Lázár (a DVTK szakmai igazgatója): – Nem dőlt el semmi az első húsz percben, de az örök törvényt mi sem tudtuk megváltoztatni: rúgott gól nélkül még senki nem nyert mérkőzést a világon, bár voltak lehetőségeink, de ez most mellékes. Veszélyesebben futballoztunk, mint a Paks, de ma nem sikerült semmi. Nem úgy játszottunk, ahogy kellett volna, egyénileg és csapat szinten is sokkal több van bennünk.Szentes Lázár (a DVTK szakmai igazgatója): – Nem dőlt el semmi az első húsz percben, de az örök törvényt mi sem tudtuk megváltoztatni: rúgott gól nélkül még senki nem nyert mérkőzést a világon, bár voltak lehetőségeink, de ez most mellékes. Veszélyesebben futballoztunk, mint a Paks, de ma nem sikerült semmi. Nem úgy játszottunk, ahogy kellett volna, egyénileg és csapat szinten is sokkal több van bennünk.

Tomiszlav Szivics (a Paks vezetőedzője): – A kisebb csapatok ellen, mint a Siófok és az Eger, valami hiányzik a játékunkból. Ma a játékosok teljesítették azt, amit megbeszéltünk, le a kalappal előttük. Végig fegyelmezettek voltunk, és veszélyes kontrákat vezettünk. A hat nap alatt játszott három mérkőzés sokat kivett a játékosokból, akiknek jár a gratuláció, mert nagyon fontos három pontot szereztek.

Csernyánszki Norbert (a Paks kapusa): – Hála az istennek végre sikerült nekünk megszerezni a vezetést. Úgy gondolom, hogy rengeteg helyzetet alakítottunk ki, így a győzelmünk maximálisan megérdemelt. Nagyon jó ritmusú mérkőzés volt, lüktetett a játék, szerintem a nézők is élvezték a meccset. Támadásban és védekezésben is azt nyújtottuk, amit tudunk.

Legfrissebb hírek

Oroszországba adta kölcsön örmény játékosát az FTC – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 18:01

Nigériai támadót igazolt a Kazincbarcika – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 16:30

A diagnózis: hónapok kellenek Tóth Balázs visszatéréséhez

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 09:48

„Butaság volt Sallaitól a kiállítás” – Bognár György a Nemzeti Sportrádióban

Magyar válogatott
2025.09.08. 18:42

Ádám Martin: Ebben az évben már aligha játszom

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 09:47

DVTK: Kovács Zoltán többet igazolt, mint ahogy előzetesen tervezte

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 08:20

„Soha nem könnyű elhagyni egy olyan csapatot, amely mindent megadott nekem” – Croizet üzent a ZTE-szurkolóknak

Labdarúgó NB I
2025.09.05. 17:23

Barátja szerint Abu Fani egész nyáron távozni akart az FTC-től

Labdarúgó NB I
2025.09.05. 16:28
Ezek is érdekelhetik