NB I: „Lázár, megvárunk” - elégedetlen DVTK-drukkerek

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.04.16. 18:26
Amint arról már beszámoltunk, a Siófok labdarúgócsapata hazai pályán 3–0-ra győzött a DVTK ellen az Nb I 20- fordulójából elmaradt meccsen. A diósgyőri szurkolók nehezen viselték a vereséget, a vendégek szakmai igazgatója, Szentes Lázár nehezen találta a szavakat a lefújást követően.  

„Nagyon régóta ezt vártuk. Nagyon sokat tettünk ezért a győzelemért. Nagyon sokat tettünk ezért a győzelemért, amely már régóta benne volt a csapatban. Az élcsapatok ellen eddig mindig volt tartásunk, de aztán olyan hibák jöttek, amelyek megpecsételték a sorsunkat. Ma döntő hiba, amiből hátrányba kerülhettünk volna nem volt, és a csapat, csapatként működött, ennek köszönhetjük, hogy megnyertük a mérkőzést, amiért gratulálok a fiúknak" – nyilatkozta a DVTK 3–0-s legyőzése után a Sport Tv-nek a Siófok szakvezetője, Horváth Károly.

A DVTK szakmai igazgatója, Szentes Lázár nehezen találta a szavakat a lefújást követően. Ebben az is közrejátszhatott, hogy a szurkolók bekiabálásokkal zavarták meg a szakember értékelését. „Lázár ne magyarázd meg, kint megvárunk" – hangzott a lelátóról.

„Nyilvánvaló, hogy nekünk egész másképp kellett volna játszanunk, ez egy olyan mérkőzés volt, amelyiken tényleg semmi sem sikerült, de most nem is érdemes különösebben elemezgetni" – mondta ezek után a Sport Tv-nek Szentes Lázár, aki nehezen találta a szavakat.

A szakmai igazgató klubja hivatalos honlapjának még hozzátette: „Az eredmény nagyon rossz számunkra, ami a teljesítményünkkel egyenesen arányos volt. Eddig is voltak gondjaink, amik a vereséggel jócskán megszaporodtak."

Legfrissebb hírek

DVTK: pénteken érkezhet az Újpest csatára, Edomwonyi távozik – NS-infó

Labdarúgó NB I
5 órája

A DVTK Vladimir Radenkoviccsal térne vissza a győztes útra

Labdarúgó NB I
5 órája

Máris új csapatot talált a Diósgyőrtől távozó Dambrauskas – sajtóhír

Minden más foci
6 órája

Ismét Vladimir Radenkovics a Diósgyőr vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB I
21 órája

Bényei Ágoston a mellőzöttség idején is talált motivációt – személyi edzővel készül az új idényre

Labdarúgó NB I
2025.06.16. 19:46

Diósgyőr: Kovács Zoltán nagy terveket vázolt a DVTK-nál

Labdarúgó NB I
2025.06.16. 15:24

Az NB I-ből igazolt a Liverpool, a Fradi folytatta, az Újpest megkezdte az átigazolásokat – körkép

Labdarúgó NB I
2025.06.13. 09:27

Lemondott Valdas Dambrauskas, a Diósgyőr vezetőedzője

Labdarúgó NB I
2025.06.12. 14:42
Ezek is érdekelhetik