NB I: A Siófoknak nem ott van a helye, ahol áll - Szivics

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.04.07. 16:49
A labdarúgó NB I 22. fordulójában az MVM Paks idegenben 1–1-es döntetlent játszott a Siófok vendégeként. A paksiakat irányító Tomiszlav Szivicset nem teszi boldoggá az egy pont, de ezt is megbecsüli, míg Horváth Károly, a hazaiak szakmai igazgatója kiemelte, csapata az utolsó percig küzdött a győzelemért.

Tomiszlav Szivics (az MVM Paks vezetőedzője): – Nehéz meccsre számítottam. A Siófok tabellán elfoglalt helyezése azért érdekes számomra, mert ma is bebizonyította, hogy jó csapat. Mindenkinek egyenrangú ellenfelei voltak a bajnokságban, még a Videotonnak is, aki ellen csak a piros lap után estek szét. Mást kértem a játékosoktól, mint amit kaptam, voltak helyzeteink, de nem használtuk ki őket. Sokkal többet vártam a csapattól, de azt hozzá kell tennem, hogy jelenleg nem bírjuk el három játékosunk hiányát, nem tudjuk pótolni őket. Egy pontot szereztünk, ami nem tesz minket boldoggá, de meg kell becsülnünk. Gratulálok a Siófoknak, amely végig kemény ellenfélnek bizonyult, nem ott van a helyük a tabellán, ahol pillanatnyilag tartózkodnak.Tomiszlav Szivics (az MVM Paks vezetőedzője): – Nehéz meccsre számítottam. A Siófok tabellán elfoglalt helyezése azért érdekes számomra, mert ma is bebizonyította, hogy jó csapat. Mindenkinek egyenrangú ellenfelei voltak a bajnokságban, még a Videotonnak is, aki ellen csak a piros lap után estek szét. Mást kértem a játékosoktól, mint amit kaptam, voltak helyzeteink, de nem használtuk ki őket. Sokkal többet vártam a csapattól, de azt hozzá kell tennem, hogy jelenleg nem bírjuk el három játékosunk hiányát, nem tudjuk pótolni őket. Egy pontot szereztünk, ami nem tesz minket boldoggá, de meg kell becsülnünk. Gratulálok a Siófoknak, amely végig kemény ellenfélnek bizonyult, nem ott van a helyük a tabellán, ahol pillanatnyilag tartózkodnak.

Horváth Károly (a Siófok szakmai igazgatója): – Köszönöm a kollégám korrekt és elismerő nyilatkozatát. Két tavaszi mérkőzésünkön is nagyon közel álltunk ahhoz, hogy pontot szerezzünk, ma megkaptam a választ, hogy miért nem sikerült. A játékosok a mai meccsen az utolsó percig küzdöttek, hajtottak, nemcsak akarták a sikert, hanem tettek is érte. Úgy gondolom, hogy megérdemeltük az egy pontot, bár szerettünk volna nyerni, de volt egy ellenfél is a pályán. Minden játékosunk, aki ma lehetőséget kapott, odatette magát, ez is kellett ahhoz, hogy egy pontot össze tudjunk szedni.

Legfrissebb hírek

A diagnózis: hónapok kellenek Tóth Balázs visszatéréséhez

Labdarúgó NB I
3 órája

„Butaság volt Sallaitól a kiállítás” – Bognár György a Nemzeti Sportrádióban

Magyar válogatott
2025.09.08. 18:42

Ádám Martin: Ebben az évben már aligha játszom

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 09:47

„Soha nem könnyű elhagyni egy olyan csapatot, amely mindent megadott nekem” – Croizet üzent a ZTE-szurkolóknak

Labdarúgó NB I
2025.09.05. 17:23

Barátja szerint Abu Fani egész nyáron távozni akart az FTC-től

Labdarúgó NB I
2025.09.05. 16:28

Újabb brazil játékost szerződtetett a Zalaegerszeg – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.04. 20:36

A ZTE bejelentette Stefan Bitca szerződtetését

Labdarúgó NB I
2025.09.04. 17:47

Kölcsönök után végleg távozik a kapus a ZTE-től

Labdarúgó NB I
2025.09.03. 20:13
Ezek is érdekelhetik