Lombard: Zsivóczky elgondolkodhat a folytatáson

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.04.05. 08:53
A labdarúgó NB I-ben szerepelő Lombard Pápa vezetőedzője, Zsivóczky Gyula már a legutóbbi, Kaposvártól elszenvedett vereséget követően azt sejtette, hogy a következő, Kecskemét elleni bajnoki a további pápai munkáját is meghatározhatja, és a szakember most a Nemzeti Sportnak is megerősítette: egy újabb, ráadásul hazai fiaskó után elgondolkodhat a folytatáson.

„A kérdés tehát az, hogy ha szombaton kikapunk, lemondok-e? Erről jelenleg nem tudok mit mondani."

Határozottan formálta a szavakat Zsivóczky Gyula, a Lombard vezetőedzője, noha mondatai megerősítik, hogy több szempontból is sorsdöntő összecsapás vár rá és csapatára szombaton, a Kecskemét ellen. Olyan, amelyen tilos kikapni.

„Vannak helyzetek, amikor mindenképp nyerni kell – fogalmazott a szakember. – A mostani bajnoki fordulópontot jelenthet, jelent az együttes életében. Megrekedtünk a fejlődésben, és kíváncsi vagyok, el tudunk-e végre mozdulni a holtpontról."

A pápaiak – ha az őszi utolsó mérkőzésüket is idevesszük – zsinórban négy bajnokin kaptak ki. Adva van tehát a kérdés: vajon Zsivóczky Gyulát a szombati erőpróba előtt a saját sorsával kapcsolatban is kétségek gyötrik?

„Meglehet, kikapunk, hisz ez is benne van a játékban – mondta a vezetőedző –, de ha látom, hogy a csapat mindent megtett a győzelemért, csúszott-mászott az eredményért, akkor teljesen más a helyzet, mint ha lélektelenül futballozva maradnánk alul! Ez utóbbi esetben csakugyan el kell gondolkodni az én személyemről, illetve az én sorsomról is."

Vereségre inkább nem gondolna Zsivóczky Gyula, aki nem elsősorban szép játékot, inkább győzelmet vár együttesétől. Az sem tántorítja el a szándékától, hogy a góllövéssel a tavasszal – finoman fogalmazva is – hadilábon álltak. A bajnokságban idén egyetlen gólt sem szereztek még a játékosai!

„Én ellenben továbbra is bízom bennük – így a vezetőedző. – Az ősszel nagyon jó teljesítményt nyújtottunk a Haladás, illetve a Videoton ellen, a márciusi Ligakupa-meccsen pedig négy gólt rúgtunk a Ferencvárosnak. Ez nem a véletlen műve volt, tudom, hogy képesek vagyunk mi jól is játszani."

Ha azt vesszük, tetemes a Siófok, illetve az Eger lemaradása, s akár azt is gondolhatnánk, teher nélkül futballozhatnak a pápaiak, hiszen nem fenyegeti őket a kiesés réme. Csakhogy Zsivóczky Gyula nem így áll hozzá. „Gyűlölöm ezt a helyzetet – mondta. – Se hideg, se meleg – undorodom ettől. Azt gondolom, idővel lehiggadtam, nem vagyok már annyira forrófejű. Nem győzöm hangsúlyozni, nem dőlt még el a bennmaradás!"

NB I, 22. FORDULÓ – PROGRAM, JÁTÉKVEZETŐK, TV-S KÖZVETÍTÉSEK
IdőpontMérkőzés Játékvezető
Április 5., péntek
17.00
Újpest FC–Kaposvári Rákóczi (Tv: Sport1)
Németh Ádám
19.00
Pécsi MFC–Győri ETO FC (Tv: Duna)
Bognár Tamás
Április 6., szombat
14.00
Siófok FC–MVM Paksi FC (Tv: M1)
Solymosi Péter
16.00
Haladás–Ferencváros (Tv: Sport1)
Andó-Szabó Sándor
16.00 Lombard Pápa–KTE-Phoenix Mecano
Kassai Viktor
18.30
Egri FC–MTK Budapest (Tv: SportM)
Szőts Gergely
Április 7., vasárnap
16.30
Bp. Honvéd–Debreceni VSC-Teva (Tv: M1)
Farkas Ádám
18.30
Diósgyőri VTK–Videoton FC (Tv: Sport2)
Szabó Zsolt
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik