Ligakupa: Bármi lehetett volna; észnél kell maradnunk - Moniz

Vágólapra másolva!
2013.04.24. 19:56
Ricardo Moniz, a Ferencváros vezetőedzője a Videoton ellen 5–1-re megnyert Ligakupa-döntő után úgy nyilatkozott, két jó csapat küzdelme volt a finálé, és bármi megtörténhetett volna a találkozón. A szakember kiemelte, nem feledkezhetnek meg magukról, mivel tovább kell harcolniuk az Európa-liga-szereplést érő helyért a bajnokságban.

„Fantasztikus érzés egy ilyen nagyszerű csapat ellen győzni. Nagyon messziről indultunk, mivel messze voltunk az Európa-liga-szereplést érő helytől, ami a célunk. Nagyon kicsi a különbség a vereségek és a győzelmek között, apró momentumokon múlik a siker és a kudarc. A mai meccs is ilyen volt, hiszen bármi megtörténhetett volna. Élvezni kell ezt a napot, de nagyon fontos, hogy észnél legyünk, mivel a vasárnapi meccs is nagyon fontos. Egy döntőben nagyon fontos, hogy melyik csapat teszi jobban oda magát. Mindkét csapat a támadófocira esküszik, mindkettő támadószellemben játszik. Ma nekünk sikerült jobban, de két jó csapat találkozója volt a mai" – nyilatkozta Ricardo Moniz a Sport Tv-nek a lefújást követően.Ricardo Moniz a Sport Tv-nek a lefújást követően.

„Nagy különbségű győzelem kerekedett ki a mérkőzésből, nem erre számítottunk. A helyzetkihasználásunk elég jó volt, így sikerült öt gólt szereznünk. Jó érzés, de még az útnak az elején vagyunk. Remélem, ez még csak a kezdet. Biztos lesz ünneplés, de azt tudni kell, ez a győzelem nem ér Európa-liga-szereplést, az első háromban kell végeznünk" – nyilatkozta Józsi György a Sport Tv kamerája előtt.

Legfrissebb hírek

Salzburgban is számolni kell Varga Barnabással

Európa-liga
2025.10.23. 07:40

Potya gól is hozzájárult a Honvéd vereségéhez, már a Vasas vezeti a tabellát – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.10.19. 19:00

A hajrában két gólt szerezve győzött a Soroksár a Videoton ellen

Labdarúgó NB II
2025.10.19. 18:52

Gyász: elhunyt a Videoton UEFA-kupa-döntős játékosa

Labdarúgó NB I
2025.10.16. 14:55

„Mezey György megmentett engem és a gyerekeimet” – vallja a brazil csatár

Labdarúgó NB I
2025.10.09. 11:31

Szurkolók, barátok, volt játékosok, kollégák emlékeztek gyertyagyújtással Mezey Györgyre

Magyar válogatott
2025.10.08. 20:28

Nikolics: Tartoztunk Mezey Györgynek egy győzelemmel

Magyar válogatott
2025.10.08. 16:24

Otthon vesztett pontokat a Honvéd és a Vasas, vége a BVSC rossz sorozatának – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.10.05. 19:05
Ezek is érdekelhetik