Labdarúgás: a Honvéd utánpótlásának újabb sikere

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.04.15. 15:14
null
A kispestiek utazhatnak el a ljubljanai kontinentális döntőre
A Budapest Honvéd labdarúgócsapata nyerte meg a Nike Premier Cup elnevezésű, a 15 év alattiak számára kiírt nem hivatalos klub-világbajnokság magyarországi sorozatát.


A 12 állomásból álló, 40 csapat részvételével rendezett torna vasárnapi döntőjében – a sportszergyártó cég hétfői tájékoztatása alapján – a fővárosi együttes 1–0-s győzelmet aratott a Diósgyőr csapata felett.

Sikerével a Honvéd kivívta a jogot, hogy Magyarországot képviselje a május 10. és 12. közötti európai döntőben, amelyet Ljubljanában rendeznek meg húsz csapat részvételével. Onnan az első két helyezett jut majd az úgynevezett világdöntőbe, amelyre a Manchester United otthonában kerül sor.

Legfrissebb hírek

Röplabda: Fekete Fanni hamar felnőtt a feladathoz a válogatottban

Utánpótlássport
4 órája

Kerékpársport: Feldhoffer még önmagát is meglepte a szintlépéssel

Utánpótlássport
17 órája

Öttusa: minden magyar döntőbe jutott az U19-es vb-n

Utánpótlássport
18 órája

Birkózás: Terék Gerda bronzérmes a szamokovi U20-as vb-n

Utánpótlássport
19 órája

Vízilabda: önbizalommal telve várhatják az Eb-negyeddöntőt az U18-asok

Utánpótlássport
19 órája

Úszás: magyarok nélküli csütörtök este az ifjúsági világbajnokságon

Utánpótlássport
20 órája

Maguire: Bolond lennék most elhagyni a Unitedet

Angol labdarúgás
20 órája

Kosárlabda: három Toman nővér, díszelőadás a miskolci Eb-n

Utánpótlássport
Tegnap, 8:57
Ezek is érdekelhetik