KTE: Maximális koncentráció kell a Győr ellen - Pekár

Vágólapra másolva!
2013.04.23. 11:59
A labdarúgó NB I-ben szereplő KTE-Phoenix Mecano a héten két hazai mérkőzést is játszik, előbb a 20. fordulóból elmaradt mérkőzésen kedden a listavezető Győri ETO-t, majd a sereghajtó Egri FC-t fogadja. A kecskemétiek játékosa, Pekár László a klub hivatalos honlapjának elmondta, a mai mérkőzésen csak maximális koncentrációval lehet jó eredményt elérni, míg az egriek elleni pénteki összecsapáson mindenképpen begyűjtené a három pontot.

„Alapvetően minden alkalommal úgy megyünk ki a pályára, hogy nyerni szeretnénk. Ezzel most is így vagyunk, persze sokban különbözik egymástól a két meccs. A Győrt nem kell bemutatni, egy nagyon jól összerakott, kitűnő játékerőt képviselő csapat, maximálisan koncentrálnunk kell majd, hogy jó eredményt érjünk el. Az Eger ellen pedig mindenképpen fontos lenne begyűjteni a három pontot szurkolóink előtt” – mondta Pekár László a kecskemetite.hu-nak.

Legfrissebb hírek

NB I: MTK–Kecskemét

Labdarúgó NB I
1 órája

1.1 milliárd forintot kapott 14 magyar klub a játékosok válogatottbeli szereplése után

Minden más foci
2025.05.08. 14:32

Újra edzésbe állt az egy hét alatt kétszer műtött Pászka Lóránd

Labdarúgó NB I
2025.05.07. 16:55

Pászka Lórándot egy hét alatt kétszer műtötték meg

Labdarúgó NB I
2025.04.15. 16:36

Szavazás: Ön szerint melyik csapatok esnek ki az NB I-ből?

Labdarúgó NB I
2025.04.08. 18:41

Szabó István a Nyíregyháza új vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.04.08. 17:00

Bánkódhat a KTE, a Győr az utolsó pillanatban egyenlített a Széktói Stadionban

Labdarúgó NB I
2025.04.05. 16:25

Az Osasuna után szabadon: megóvta a DVSC ellen elveszített bajnokiját a Kecskemét

Labdarúgó NB I
2025.03.31. 15:50
Ezek is érdekelhetik