PMFC: megállapodtak Gaál Miklóssal - Pécsen folytatja

Vágólapra másolva!
2013.03.06. 17:50
Gaál Miklós immár két hete a Pécsi MFC-vel készül, és a Nemzeti Sport Online értesülései szerint a védő már meg is egyezett a klubbal – ennek jele, hogy a Honvéd elleni mai visszavágón a Ligakupában már a kezdőcsapatban kapott helyet.

A Nemzeti Sport Online úgy értesült, Gaál Miklós megállapodott a PMFC-vel, így már biztosra vehető, hogy a legutóbb Bulgáriában, előtte pedig évekig Oroszországban légióskodó balhátvéd korábbi csapatnál futballozik majd a tavaszi szezonban.

Ma délelőtt azonban még kérdéses volt, hogy a 31 éves futballista pályára léphet-e a Honvéd elleni Ligakupa-meccsen, minden papírja rendben lesz-e. A jelek szerint azonban minden adminisztratív akadály elhárult, a futballista ugyanis a kezdőcsapatba kapott helyet a 17 órakor kezdődő mérkőzésen. (A negyeddöntő első meccsén a PMFC otthon 3–2-re győzött, a mai visszavágót Kispesten rendezik.)

A szerződéskötés részleteiről a PMFC még nem adott tájékoztatást, így egyelőre nem tudni, mennyi időre kötelezte el magát a védelemben és a középpályán egyaránt bevethető ballábas futballista.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A PÉCSI MFC-NÉL

Érkezők: Balogh Béla (Kecskeméti TE), Birtalan Botond (Debreceni VSC-Teva), Gaál Miklós (szabadon igazolható – legutóbb Szlavija Szófia), Koller Krisztián (Kozármisleny), Lázár Pál (szabadon igazolható, legutóbb Samsunspor – Törökország), Simon Attila (MVM Paks), Harsányi Zoltán (szlovákiai, Spartak Myjava – Szlovákia, kölcsönből vissza). Saját nevelésű játékosok, akik profi szerződést kaptak: Gajág Gergő, Márkvárt Dávid

Távozik/távozhat: Bajzát Péter (Nyíregyháza), Bodnár László (Nyíregyháza), Demjén Gábor (Balmazújváros), Harsányi Zoltán (szlovákiai, Spartak Myjava – Szlovákia), Solomon Okoronkwo (nigériai, PMFC II), Leon Panikvar (szlovén, NK Aluminij Kidricevo – Szlovénia), Ceolin (brazil, Nyeman Grodno Fehéroroszország) Luka Vucko (horvát, San Antonio Scorpions – Egyesült Államok). Tavasszal kölcsönben Kozármislenyben futballoznak: Birtalan Botond, Bozsovics Milán, Erőss Csaba, Fröhlich Roland, Nagy Dominik, Nagy József, Városi Viktor, Zsdrál Miroszlav

Kiszemeltek:

 

 

Legfrissebb hírek

Belga ajánlat Dénes Vilmosért, a ZTE visszautasította – sajtóhír

Labdarúgó NB I
14 órája

Magyar utánpótlás-válogatott védővel erősített a Zalaegerszeg – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.21. 12:23

Adama Traoré távozott a Ferencvárostól – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.19. 13:28

Labdarúgó NB I: két légiósától is megvált a Debrecen

Labdarúgó NB I
2025.08.18. 21:04

Átigazolások: légiósok távoztak – Raul Gustavótól, Pozeg Vancastól és Sanicanintól is elbúcsúzott a klubjuk

Labdarúgó NB I
2025.08.18. 17:32

Berecz Zsombor után Bodnár Gergő is távozott a Vasastól, játékost cserélt a Kecskemét és a Szeged – NB II-es átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2025.08.16. 16:47

A Vasastól igazolhat a ZTE, brazil védő a második csapatban

Labdarúgó NB I
2025.08.16. 09:26

Az Egyesült Államokba igazolt az FTC brazil játékosa – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.15. 16:15
Ezek is érdekelhetik