PMFC: Az én szótáramban csak a győzelem szerepel - Koller K.

Vágólapra másolva!
2013.03.08. 09:36
Koller Krisztián, a labdarúgó NB I-ben szereplő PMFC télen igazolt támadó középpályása – a Honvéd ellen 3–3-ra végződő Ligakupa-mérkőzésen – megszerezte első gólját új csapatában, és Debrecenben csak a győzelemmel lenne elégedett.

„Óriási öröm volt, hogy győztes meccsen debütálhattam otthon (egy hete az MTK ellen az élvonalban – a szerk.). Az pedig külön öröm, hogy most góllal mutatkozhattam be egy teljes meccsen, így is szeretném folytatni. Mindenhova úgy megyünk, hogy nyerni szeretnénk, az én szótáramban nincs olyan, hogy nem a három pontért játszunk. Remélem, hogy a srácokéban sincsen" – nyilatkozta a Kozármislenyből érkező Koller Krisztián pmfc.hu-nak.

A PMFC legközelebb bajnoki mérkőzésen vasárnap 18.30-kor lép pályára a DVSC-Teva vendégeként.

NB I, 19. FORDULÓ – PROGRAM, JÁTÉKVEZETŐK, TV-S KÖZVETÍTÉSEK
IdőpontMérkőzésJátékvezető
Március 8., péntek 17.00 MVM Paks–Bp. Honvéd (Sport 1) Iványi Zoltán
19.00 Kaposvár–KTE-Phoenix Mecano (Duna Tv) Kassai Viktor
Március 9., szombat 14.00 DVTK–Haladás (Duna Tv) Andó-Szabó Sándor
16.00 Eger–Videoton (Sport 1) Szilasi Szabolcs
16.00 MTK–Lombard Pápa (Sport 2)
Berger József
18.30 Győri ETO–Siófok (Sport 1) Radványi Ádám
Március 10., vasárnap 16.30 Ferencváros–Újpest FC (M1)

Solymosi Péter

18.30 DVSC-Teva–Pécsi MFC (Sport 2) Németh Ádám

 

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Győri ETO 18 12 5 1 37–16 +21 41
2. MTK Budapest 18 9 5 4 29–20 +9 32
3. DVSC-Teva 18 9 2 7 24–18 +6 29
4. Videoton FC 18 8 5 5 25–15 +10 29
5. Ferencváros 18 7 7 4 29–23 +6 28
6. Diósgyőri VTK 18 7 6 5 18–19 –1 27
7. MVM Paks 18 6 8 4 30–19 +11 26
8. Budapest Honvéd 18 7 4 7 27–29 –2 25
9. Haladás 18 6 6 6 24–19 +5 24
10. Kaposvári Rákóczi 18 6 5 7 18–22 –4 23
11. Újpest FC 18 5 7 6 25–28 –3 22
12. Pécsi MFC 18 5 7 6 19–22 –3 22
13. KTE-Phoenix Mecano 18 5 6 7 21–26 –5 21
14. Lombard Pápa FC 18 5 5 8 16–28 –12 20
15. Egri FC 18 2 5 11 15–31 –16 11
16. Siófok 18 2 3 13 16–38 –22 9
Legfrissebb hírek

Labdarúgás: több mint 1300 fiatalperc az NB I utolsó fordulójában

Utánpótlássport
2025.05.26. 19:44

Girsik Attila: Jövőre talán még nehezebb lesz feljutni, mint az idén

Labdarúgó NB II
2025.05.26. 08:50

NB III: a Nyíregyháza hat gólt vágott a Sényőnek

Labdarúgó NB II
2025.05.24. 19:35

Labdarúgás: az idén is topklubok szerepelnek a Budapest Youth Cupon

Utánpótlássport
2025.05.23. 10:34

FIFA: rendkívüli átigazolási időszakot nyitnak a klub-vb-n érintett csapatok országaiban

Minden más foci
2025.05.21. 22:19

Labdarúgás: már két korosztályban bajnok az MTK Budapest utánpótlása

Utánpótlássport
2025.05.21. 09:03

Labdarúgás: több mint 1600 fiatalperc az NB I 32. fordulójában

Utánpótlássport
2025.05.20. 09:05

NB III: bajnok lett a Mosonmagyaróvár, a Nagykanizsa és a Tiszakécske is

Labdarúgó NB II
2025.05.18. 19:44
Ezek is érdekelhetik