Pápa: a hajdan Messiéket előző támadó a thai 2. vonalba került

Vágólapra másolva!
2013.03.11. 10:48
A thaiföldi másodosztályban szereplő TTM Lopburi együttesében folytatja pályafutását a Lombard Pápa korábbi lett támadója, Aleksandrs Cekulajevs.

A lett futballista korábban azzal szerzett hírnevet magának, hogy az észt Trans Narva labdarúgójaként a 2011-es szezonban 46 gólt ért el. Ezzel, bár természetesen az Aranycipő az erősebb bajnokságok szorzói miatt nem az övé lett (hanem Cristiano Ronaldóé), az IFFHS-nél ő lett az év legjobb európai gólszerzője – Ronaldót (40 gól) és Messit (31) is megelőzve.

Cekulajevs a tavaly nyáron – sérülten – került Pápára a máltai FC Vallettától, ám nem alkotott maradandót. Az NB I-ben négy meccsen összesen 87 percet kapott (kezdő egyszer sem volt), gólt nem szerzett. Az NB III-ban egy alkalommal négy gólt vágott, ám ez nem volt elég, az év végén szerződést bontottak vele.

A lett légiós, aki hazája válogatottjában még nem szerepelt, egyéves szerződést kötött a thai második ligás együttessel.

2011 LEGEREDMÉNYESEBB FUTBALLISTÁI
A BAJNOKI MÉRKŐZÉSEKET FIGYELEMBE VÉVE
Helyezés, név (nemzetiség) Csapat Gól (mérkőzés)
1. Aleksandrs Cekulajevs (lett) JK Trans Narva 46 (35)
2. Cristiano Ronaldo (portugál) Real Madrid 40 (32)
3. Lionel Messi (argentin) Barcelona 31 (31)
4. Mario Gomez (német) Bayern München 28 (32)
5. Alex (brazil) Fenerbahce 28 (33)
6. Antonio Di Natale (olasz) Udinese 28 (36)
7. Narciso Mina (ecuadori) Independiente del Valle 28 (38)
8. Alexander Frei (svájci) FC Basel 27 (35)
9. Garra Dembélé (mali) Levszki Szófia 26 (24)
10. Gheorghe Boghiu (moldovai) Milsami Orhei 26 (31)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik