NB I: Nem megérdemelt a Haladás győzelme - Horváth K.

Vágólapra másolva!
2013.03.03. 08:58
A labdarúgó NB I 18. fordulójában a Haladás hazai pályán, hátrányból fordítva 2–1-es győzelmet aratott a sereghajtó Siófok ellen. Artner Tamás, a szombathelyiek vezetőedzője szerint a pálya talaja ellehetetlenítette a kombinatív játékot, míg a vendégeket irányító Horváth Károly úgy véli, a döntetlen reálisabb eredmény lett volna.

Artner Tamás (a Haladás vezetőedzője): „Gratulálok Horváth Károlynak, jól megszervezte csapata játékát. Nagyon nehéz körülmények között játszottunk, de a fiúk odatették magukat. Az első félidőben hátul sajnos hibáztunk, elöl pedig kihagytuk a helyzeteinket. Gyurján Bence és Németh Márió beállításával gyorsítottunk a csapaton, Radó pedig előrelépett a csatársorba. A pálya alkalmatlan volt a gyors, kombinatív futballra, nem lehetett normálisan passzolni, nem lehetett felépíteni a játékot. Márpedig mi kombinatív, gyors csapat vagyunk, alacsony játékosokkal. Ezért úgy vélem, nagyon nagy győzelmet arattunk. A Siófok közel állt a döntetlenhez, ha szerencsével is, de sikerült nyernünk."Artner Tamás (a Haladás vezetőedzője): „Gratulálok Horváth Károlynak, jól megszervezte csapata játékát. Nagyon nehéz körülmények között játszottunk, de a fiúk odatették magukat. Az első félidőben hátul sajnos hibáztunk, elöl pedig kihagytuk a helyzeteinket. Gyurján Bence és Németh Márió beállításával gyorsítottunk a csapaton, Radó pedig előrelépett a csatársorba. A pálya alkalmatlan volt a gyors, kombinatív futballra, nem lehetett normálisan passzolni, nem lehetett felépíteni a játékot. Márpedig mi kombinatív, gyors csapat vagyunk, alacsony játékosokkal. Ezért úgy vélem, nagyon nagy győzelmet arattunk. A Siófok közel állt a döntetlenhez, ha szerencsével is, de sikerült nyernünk."

Horváth Károly (a Siófok szakmai igazgatója): „Bár nem illik ilyet mondani, de nem megérdemelt győzelmet aratott a Haladás. A döntetlen reálisabb lett volna, bosszantó, hogy már nem az első olyan meccsünket veszítjük el, amelyiken vezetünk. Hiába cseréltem ki télen a komplett védelmünket, ugyanazokat a hibákat követjük el, mint az ősszel. Ugyanis el kell ismerni: mindkét tizenegyes jogos volt."

Legfrissebb hírek

Oroszországba adta kölcsön örmény játékosát az FTC – hivatalos

Labdarúgó NB I
3 órája

Nigériai támadót igazolt a Kazincbarcika – hivatalos

Labdarúgó NB I
5 órája

A diagnózis: hónapok kellenek Tóth Balázs visszatéréséhez

Labdarúgó NB I
11 órája

Ádám Martin: Ebben az évben már aligha játszom

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 09:47

„Soha nem könnyű elhagyni egy olyan csapatot, amely mindent megadott nekem” – Croizet üzent a ZTE-szurkolóknak

Labdarúgó NB I
2025.09.05. 17:23

Barátja szerint Abu Fani egész nyáron távozni akart az FTC-től

Labdarúgó NB I
2025.09.05. 16:28

Újabb brazil játékost szerződtetett a Zalaegerszeg – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.04. 20:36

A ZTE bejelentette Stefan Bitca szerződtetését

Labdarúgó NB I
2025.09.04. 17:47
Ezek is érdekelhetik