Haladás: Artner folytatná a veretlenségi sorozatot

Vágólapra másolva!
2013.03.08. 13:50
Artner Tamás, a labdarúgó NB I-ben szereplő Haladás vezetőedzője szerint csak akkor van esélye csapatának a jó erőkből álló DVTK otthonában, ha bátran mernek játszani. Együttese erőt merített a Siófok elleni győzelemből, és folytatná öt meccse tartó veretlenségi sorozatát.

„Kétségtelen, a támadószekciójuk roppant erős, ezért az előrejátékra fektetik a hangsúlyt. Csakis akkor van esélyünk ellenük, ha bátran futballozunk. A Siófok legyőzése után már nyugodtan futballozhatunk, nem lesz akkor teher a játékosokon, mint egy héttel ezelőtt. Ezt a felszabadultság egyébként a heti edzésmunkán is látszódott. Az is biztos, hogy jobb lesz a pálya talaja, mint akkor a Rohonci úton volt, úgyhogy jó meccset várok. Szeretnénk folytatni öt mérkőzés óta tartó veretlenségi sorozatunkat, megpróbálunk nagyon tisztességes eredményt elérni Diósgyőrben – a három pontért lépünk pályára. Biztos vagyok benne, hogy a sok néző, a jó hangulat a mi játékosainkat is feldobja. Simon Ádám, Kulcsár Kornél, Kenesei Krisztián, Gyurján Bence sérült, Iszlai Bence el van tiltva" – nyilatkozta Artner Tamás vezetőedző a haladas.hu-nak.

NB I, 19. FORDULÓ – PROGRAM, JÁTÉKVEZETŐK, TV-S KÖZVETÍTÉSEK
IdőpontMérkőzésJátékvezető
Március 8., péntek 17.00 MVM Paks–Bp. Honvéd (Sport 1) Iványi Zoltán
19.00 Kaposvár–KTE-Phoenix Mecano (Duna Tv) Kassai Viktor
Március 9., szombat 14.00 DVTK–Haladás (Duna Tv) Andó-Szabó Sándor
16.00 Eger–Videoton (Sport 1) Szilasi Szabolcs
16.00 MTK–Lombard Pápa (Sport 2)
Berger József
18.30 Győri ETO–Siófok (Sport 1) Radványi Ádám
Március 10., vasárnap 16.30 Ferencváros–Újpest FC (M1)

Solymosi Péter

18.30 DVSC-Teva–Pécsi MFC (Sport 2) Németh Ádám

 

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Győri ETO 18 12 5 1 37–16 +21 41
2. MTK Budapest 18 9 5 4 29–20 +9 32
3. DVSC-Teva 18 9 2 7 24–18 +6 29
4. Videoton FC 18 8 5 5 25–15 +10 29
5. Ferencváros 18 7 7 4 29–23 +6 28
6. Diósgyőri VTK 18 7 6 5 18–19 –1 27
7. MVM Paks 18 6 8 4 30–19 +11 26
8. Budapest Honvéd 18 7 4 7 27–29 –2 25
9. Haladás 18 6 6 6 24–19 +5 24
10. Kaposvári Rákóczi 18 6 5 7 18–22 –4 23
11. Újpest FC 18 5 7 6 25–28 –3 22
12. Pécsi MFC 18 5 7 6 19–22 –3 22
13. KTE-Phoenix Mecano 18 5 6 7 21–26 –5 21
14. Lombard Pápa FC 18 5 5 8 16–28 –12 20
15. Egri FC 18 2 5 11 15–31 –16 11
16. Siófok 18 2 3 13 16–38 –22 9
Legfrissebb hírek

Labdarúgás: kikapott Lengyelországtól az U19-es leányválogatott

Utánpótlássport
7 órája

Labdarúgás: harmadik lett a Vilotic-tornán a magyar U19-es válogatott

Utánpótlássport
Tegnap, 16:59

Labdarúgás: három magyar játékos igazolt az U17-es Serie A-ba

Utánpótlássport
Tegnap, 9:02

Az esély bajnokai: megvannak az Álombajnokság döntősei

Minden más foci
2025.09.08. 15:40

Balogh Botond közel áll a váltáshoz, kölcsönbe kerülhet

Légiósok
2025.09.05. 11:25

Vb-selejtező: a brazilok sztárja elhányta magát a pályán – videó

Foci vb 2026
2025.09.05. 08:29

Vb 2026: Salvador egy lépéssel közelebb a tornához

Foci vb 2026
2025.09.05. 07:50

U19-es válogatott: vereség a portugáloktól a Vilotic-kupa első meccsén

Utánpótlássport
2025.09.04. 19:29
Ezek is érdekelhetik