Győr: Kamenár a Nantes elnöke miatt távozott Franciaországból

Vágólapra másolva!
2013.03.01. 18:36
A labdarúgó NB I-ben szereplő Győri ETO nemrégiben szerződtetett szlovák kapusa, Lubos Kamenár a klubja hivatalos honlapjának adott videointerjúban elmondta, megnyugvást jelent számára, hogy hosszú távú szerződést kötött a győriekkel, és ha megkapja a lehetőséget, igyekszik meghálálni a bizalmat.

„Nem először vagyok itt, hét évvel ezelőtt már jártam Győrben, és akkor is meglepődtem, hogy mekkora változáson megy át az ETO – mondta Kamenár. – Most, hogy látom, milyen szakmai munka folyik itt, büszke vagyok arra, hogy engem is szerződtetett a klub. Minden feltétel adott, a csapattársak is barátságosan fogadtak, így szerintem gyorsan be tudok illeszkedni.”

A 25 esztendős kapus arról is szót ejtett, hogy miért kellett távoznia Franciaországból.

„Igazából a Nantes elnökének volt velem problémája. Kereste a lehetőségeket, hogy hová tudna kölcsönadni. Két hónapja bontottam szerződést a francia csapattal, a menedzserem ezután ajánlotta a Győrt. Nagyon nagy lehetőség és kihívás számomra, hogy itt lehetek. Az, hogy most egy hosszú távú megállapodást kötöttem az ETO-val, megnyugvást jelent, de tisztában vagyok azzal is, hogy egy klublegenda a konkurenciám. Ha viszont megkapom a lehetőséget, azon leszek, hogy bebizonyítsam, nekem is helyem van a kapuban” – zárta mondandóját a szlovák kapus.

Legfrissebb hírek

Ádám Martin: Ebben az évben már aligha játszom

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 09:47

„Soha nem könnyű elhagyni egy olyan csapatot, amely mindent megadott nekem” – Croizet üzent a ZTE-szurkolóknak

Labdarúgó NB I
2025.09.05. 17:23

Barátja szerint Abu Fani egész nyáron távozni akart az FTC-től

Labdarúgó NB I
2025.09.05. 16:28

Újabb brazil játékost szerződtetett a Zalaegerszeg – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.04. 20:36

A ZTE bejelentette Stefan Bitca szerződtetését

Labdarúgó NB I
2025.09.04. 17:47

Kölcsönök után végleg távozik a kapus a ZTE-től

Labdarúgó NB I
2025.09.03. 20:13

Böde Dániel: Nekünk a dobogóért kell versenyben lennünk

Labdarúgó NB I
2025.09.02. 11:23

Détári Lajos és Lothar Matthäus is díjat adott át a HLSZ etyeki gáláján

Labdarúgó NB I
2025.09.01. 22:36
Ezek is érdekelhetik