FTC-Újpest: Borzasztóan bánt az eset - Alessandro Iandoli

Vágólapra másolva!
2013.03.12. 09:45
Hogy mennyire gyönyörű és egyszerre kegyetlen játék a futball, azt Alessandro Iandoli esete tökéletesen példázza: az Újpest balbekkje a 93. percig csapata legjobbjának bizonyult a Ferencváros elleni derbin, a lila-fehér gólt is ő készítette elő, hogy aztán egy rossz felszabadító fejes, amely után a labda Vladan Csukics elé pattant, a vendégegyüttes vereségét hozza magával.

„Elég rosszul érzem magam, nehéz úgy túljutni egy vereségen, hogy tudod, a hibád miatt kapott ki a csapatod – mondta a tőle megszokott őszinteséggel a svájci-olasz légiós. – A beadást követő pillanatokban két megoldási lehetőség fordult meg a fejemben, hogy odabólintom a társamnak, vagy erővel kifejelem minél messzebb. Az előbbit választottam, sajnos azonban tévesztettem. A csapatból viszont senki sem hibáztatott, mindannyian tisztában vagyunk vele, hogy együtt nyerünk és együtt veszítünk, én pedig érzem magam annyira erősnek, hogy fel tudjam dolgozni a kudarcot is. Ettől még borzasztóan bánt az eset, két óránál nem is aludtam többet, ugyanakkor tudom, a futball része, hogy csinálsz jó és rossz dolgokat egyaránt."

Ami a lilák játékát illeti, a nyitó fordulóbeli förtelemhez képest különösen igaz, hogy a jó irányba látszik elmozdulni, avagy ha létezik vereség, amely erősebbé tehet egy társaságot, az Üllői úti olyannak tűnt. Olyan volt?

„Reméljük! Szerintem sem játszottunk rossz meccset – reagált a balhátvéd. – A vereség persze fáj, de ráléptünk egy útra, amely jó irányba vihet. Ezt éreztem már az elmúlt heti edzéseken is. Másrészt a futballban mégiscsak az eredmény számít, mindenkit az alapján ítélnek meg, vagyis az MTK ellen még jobbnak kell lenni, hogy immár tényleg sikeresek legyünk."

VLADAN CSUKICS MINDENT ELDÖNTŐ TALÁLATA 5:25-TŐL

Legfrissebb hírek

Az ausztrál bajnokság egyik legjobbjával erősített a Ferencváros

Labdarúgó NB I
22 órája

Jonathan Levi: Megértem, hogy érzékeny döntést hoztam

Labdarúgó NB I
2025.06.19. 21:09

Szerződést hosszabbított Gróf Dáviddal a Ferencváros – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.06.19. 17:04

Távozik a Ferencváros pályaedzője, már az utódja is megvan – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.06.19. 13:08

FTC: 42-szeres elefántcsontparti válogatottat is hírbe hoztak a csapattal

Labdarúgó NB I
2025.06.19. 10:13

Robbie Keane két játékost is a Fradiba hozna volt csapatától – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.06.18. 12:19

A montenegrói Buducsnoszt vagy az örmény Noah lesz a Ferencváros ellenfele a BL-selejtező második körében

Bajnokok Ligája
2025.06.18. 12:12

A horvát bajnok NK Rijeka ellen is kezdhet a Ferencváros a BL-ben – szűkítették a lehetséges ellenfelek listáját

Bajnokok Ligája
2025.06.18. 08:47
Ezek is érdekelhetik