Eger: súlyos és könnyebb sérültek is nehezítik a munkát

Vágólapra másolva!
2013.03.15. 17:19
Nem elég a kedvezőtlen időjárási helyzet, könnyebb és súlyosabb sérültek is nehezítik a labdarúgó NB I-ben szereplő Egri FC szakmai stábjának dolgát.

Az egriek francia légiósának, Ismaël Konénak a Győri ETO elleni Ligakupa mérkőzésen sérült meg a térde, pontos diagnózist azonban a hétvégi MRI vizsgálat után tudnak majd mondani. Piller József elülső keresztszalag-szakadása miatt nem léphet már pályára ebben az idényben, csak úgy mint a korábban térműtéten átesett brazil Tanq.

Szavo Rakovics a legutóbbi Videoton elleni bajnokin kapott rúgást a bokájára, így a héten nem tudott a társakkal edzeni. Külön mozgott a többiektől Csedomir Pavicsevics, aki apróbb húzódás miatt kényszerült könnyített tréningre, ugyanakkor a hosszú ideje combizom-húzódással küszködő Preklet Csaba jó úton jár a felépülés irányába. A szlovén kapus, Darko Brljak hátsérülése viszont nem komoly, a maródiak listája azonban nélküle is jelentős – adta hírül az egrifc.hu.

Legfrissebb hírek

Hegedűs Gábor: Tehetséget a sors ad, mi értéket nevelünk

Utánpótlássport
Tegnap, 16:33

Kerkez a fejjel történt szereléséről: Ez vagyok én, mindig száz százalékot adok...

Angol labdarúgás
Tegnap, 10:40

Neymar szétrúgta a szögletzászlót örömében, majd elvették az utolsó perces gólját – videó

Minden más foci
2025.07.24. 11:42

„Olyan, mintha hazatértem volna” – Rashford a Barcelonáról

Spanyol labdarúgás
2025.07.24. 11:01

Megdőlt a nézőrekord a női labdarúgó Eb-n

Minden más foci
2025.07.24. 09:33

Labdarúgás: új fiatalszabállyal indul az NB I

Utánpótlássport
2025.07.24. 09:00

Ekitiké túl az orvosi egy részén a Poolnál, Gyökeres gyakorlatilag az Arsenalé – keddi transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.22. 22:33

Liga 2: idegenben lesz több meccse a Sepsinek az alapszakaszban

Minden más foci
2025.07.22. 14:28
Ezek is érdekelhetik