DVTK: Ígérem, megcsináljuk, amit kell! - Szentes

Vágólapra másolva!
2013.03.09. 09:47
A labdarúgó NB I 19. fordulójában a bajnokságban hat meccs óta veretlen DVTK a Haladást fogadja, amely legutóbbi öt bajnokiján nem talált legyőzőre. Szentes Lázár, a diósgyőriek szakmai igazgatója a mérkőzést felvezető sajtótájékoztatón elmondta, egész héten gyakorolták a különböző taktikai elemeket, így bizakodva várja a találkozót.

„A Haladás kerete az őszhöz képest jelentősen megváltozott, főleg az együttes kor szerinti összetétele. Több rutinos, idősebb labdarúgó távozott, a helyükre fiatalokat építettek be, akik gyorsak és ügyesek. A zöld-fehér gárda mindenképpen figyelemre méltó ellenfél lesz – kezdte nyilatkozatát Szentes Lázár, a DVTK szakmai igazgatója. – Értelemszerűen le akarjuk győzni a szombathelyieket, ehhez a legfontosabb feladatunk, hogy a rúgott góljaink számát növeljük. Egész héten gyakoroltuk a különféle taktikai elemeket, így aztán bizakodó vagyok. Azt megígérhetem, hogy megcsináljuk, amit kell!”Szentes Lázár, a DVTK szakmai igazgatója. – Értelemszerűen le akarjuk győzni a szombathelyieket, ehhez a legfontosabb feladatunk, hogy a rúgott góljaink számát növeljük. Egész héten gyakoroltuk a különféle taktikai elemeket, így aztán bizakodó vagyok. Azt megígérhetem, hogy megcsináljuk, amit kell!”

A DVTK-ban – a súlyos sérüléséből lábadozó Csirszki Martin mellett – biztosan nem léphet pályára az izomsérüléssel bajlódó Francisco Gallardo és a könnyített edzésmunkát végző L'Imam Seydi sem.

A DVTK–Haladás mérkőzés ma 14 órakor kezdődik.

Legfrissebb hírek

Oroszországba adta kölcsön örmény játékosát az FTC – hivatalos

Labdarúgó NB I
3 órája

Nigériai támadót igazolt a Kazincbarcika – hivatalos

Labdarúgó NB I
5 órája

A diagnózis: hónapok kellenek Tóth Balázs visszatéréséhez

Labdarúgó NB I
11 órája

Ádám Martin: Ebben az évben már aligha játszom

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 09:47

„Soha nem könnyű elhagyni egy olyan csapatot, amely mindent megadott nekem” – Croizet üzent a ZTE-szurkolóknak

Labdarúgó NB I
2025.09.05. 17:23

Barátja szerint Abu Fani egész nyáron távozni akart az FTC-től

Labdarúgó NB I
2025.09.05. 16:28

Újabb brazil játékost szerződtetett a Zalaegerszeg – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.04. 20:36

A ZTE bejelentette Stefan Bitca szerződtetését

Labdarúgó NB I
2025.09.04. 17:47
Ezek is érdekelhetik