„A Fradi ne bírói segítséggel jusson tovább!”

Vágólapra másolva!
2013.03.08. 08:51
null
Zsivóczky Gyula nehezen dolgozta fel a Ferencváros elleni Ligakupa-meccsen történteket (Fotó: Szabó Miklós)
Izgalmas kupameccs volt. Mondhatni, emlékezetes találkozó, bár Pápán gyaníthatóan gyorsan elfelejtenék. Pedig a Lombardnak nincs szégyenkeznivalója, a csapat a Ferencváros elleni Ligakupa-mérkőzésen a rendes játékidőben ledolgozta a hátrányát, ám a hosszabbítást követően idegenben szerzett több góllal a zöld-fehérek jutottak tovább. Igaz, közben a játékvezető a lelátóra száműzte Zsivóczky Gyula vezetőedzőt, sőt Bíró Pétert, a Lombard tulajdonosát is. Előbbi megbüntette magát, míg utóbbi lehiggadva is úgy gondolja, bírói segítséggel jutott tovább a Fradi.

„Nagyot hibáztam, sajnos elszakadt a cérna, ahogy mondani szokták. Amikor lehiggadtam, bekopogtam a bírói öltözőbe, és elnézést kértem a sporiktól – mondta a Ferencváros elleni Ligakupa-meccsen lelátóra küldött Zsivóczky Gyula, a Lombard vezetőedzője, akinek ugyanakkor nem változott meg a korábbi véleménye. – Amit a meccs közben gondoltam, azt most is fenntartom. Természetesen nem feltételezek szándékosságot a játékvezetőkről, de úgy érzem, a bíró döntően befolyásolta a mérkőzést. Rengeteget tévedett, sajnos a mi kárunkra, a második Fradi-találat előtt például nem vette észre, hogy szabálytalankodtak a játékosunkkal szemben és mi gyakorlatilag ezzel a góllal estünk ki."

A szakember azt is hangsúlyozta, nagyon fontos számukra a sorozat, ezért is fájó a búcsú.

„Először is az MLSZ húszmillió forinttal dotálja a győztest, nyolcmillióval a második helyezettet. Már csak a pénz miatt is érdemes hajtani, de itt elsősorban nem erről van szó. Az úgynevezett kiscsapatoknak nagy lehetőség a Ligakupa, és mi ennek szellemében léptünk pályára ebben a küzdelemsorozatban. Állítom, nő a presztízse ennek a versengésnek. Szerettünk volna továbbjutni, s nézze meg, ha sikerül, most az Egerrel játszanánk az elődöntőben, és azért lenne esélyünk a finálé elérésére" – emelte ki Zsivóczky, aki saját magát is megbüntette a kirohanása után.

„Azt most hadd ne idézzem. Mondom, elnézést kértem tőle, és el is fogadta, sőt beleírta a jegyzőkönyvbe. De nemcsak én borultam ki annál a bizonyos jelenetnél, hanem segítőim is, sőt Bíró Péter klubtulajdonos szintén. Nem tudom, előfordult-e már ilyen a magyar futball történetében, de a játékvezető Bíró urat is »kiállította«, az ő neve is bekerült a jegyzőkönyvbe, mehet fegyelmire. Ha ennyien reklamáltunk, abban azért lehet valami. Hogy hivatalosan milyen büntetést kapok, nem tudom. Mindenesetre én ötvenezer forintra megbüntettem magam. Ez a minimum. Egy edzőnek úgy kell viselkednie, hogy azzal példát mutat a játékosainak, nekem ez ott és akkor nem sikerült" – fogalmazott a szakvezető.

Radványi Ádám játékvezetővel kapcsolatban Bíró Péter is kritikus hangot ütött meg.

„A mérkőzés után finoman fogalmazva verbális összetűzésbe kerültem vele. Erre minden okom megvolt, mivel a Fradi mindkét gólja bírói segítséggel esett, az ellenfél szabálytalankodott az első és a második előtt is. Már lehiggadtam, de most is nehezen fogalmazom meg mindazt, ami a játékvezető tevékenységével kapcsolatban eszembe jut. Enyhén szólva nem nekünk fújt, és ezt a véleményemet fenntartom. Gratulálok a Ferencvárosnak, de ne bírói segítséggel jusson tovább! Óriási lehetőséget vettek el a Pápától, hiszen a döntőig is eljuthattunk volna" – mondta a pápai klub első embere.

A LOMBARD PÁPA–FTC MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA

ZSIVÓCZKY GYULA TELJES NYILATKOZATÁT, MELYBEN A SZAKEMBER MÁR A KÖVETKEZŐ, MTK ELLENI MECCSRE IS KITÉR, ELOLVASHATJA A NEMZETI SPORT PÉNTEKI SZÁMÁBAN!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik