Videoton: Haraszti sérülésre „volt ítélve”; kiengedték a kórházból

Vágólapra másolva!
2013.02.16. 18:46
A labdarúgó NB I-ben szereplő Videoton hivatalos honlapján számolt be arról, hogy a Zalaegerszeg elleni kupavisszavágón megsérülő Haraszti Zsoltot ma délután kiengedték a megyei kórházból. A játékos kedden esett át a műtéten, mostantól pedig otthon lábadozhat.

„A csöveket már kivették a lábamból, gyógytornázom, a fájdalmaim is szűnőben. Egyelőre tétlenségre vagyok kényszerítve, a napjaim alvással, tévézéssel és olvasással telnek. Nagyon sajnálom, hogy nem vehetek részt a többiekkel a törökországi edzőtáborban, viszont rendkívül jól esett, hogy a társak videoüzenetben jobbulást kívántak. Különleges látogatóm is volt, Kispera, vagyis ifjabb Horváth Gábor szintén meglátogatott a kórházban, vagyis nem vagyok egyedül, és a gyógyulásban nagyon sokat segít az engem körülvevő szeretet. A műtétre nem emlékszem, végig aludtam, inkább az maradt meg bennem, hogy körülöttem mindenki milyen kedvesen viselkedett velem az elmúlt napokban, ezért csak köszönettel tartozom" – mondta Haraszti Zsolt a vidi.hu-nak.vidi.hu-nak.

„A következő időszakban gyógytornára fogok járni, de kisebb mértékben már most is képes vagyok mozgatni a bokámat, illetve napról napra jobban be tudom hajlítani a lábamat. Az első két nap nagyon rosszul éreztem magam, hiszen mostanában egyre jobban ment a játék, vagyis a legkevésbé sem hiányzott ez a sérülés. Gyarmati Erik doktor úr elmondta, hogy egy régebbi sérülésem miatt nagy esélye volt, hogy előbb-utóbb elszakad a térdszalagom, ezt a tényt akár vigaszként is felfoghatom. Most azt mondom magamnak: ami megtörtént megtörtént, itt a feladat előttem, azt kell megoldanom. Stopira példája lebeg a szemem előtt, Stopi gyorsan a régi lesz, és én is csak azt üzenhetem a szurkolóknak, hogy hamarosan újra pályára lépek" – tette hozzá a fiatal játékos.

Legfrissebb hírek

Cser-Palkovics András: Nagyon szorít az idő, meg kell tennünk mindent a Videoton megmentéséért

Labdarúgó NB I
13 órája

Garancsi István egy forintért eladná a Vidit a székesfehérvári önkormányzatnak

Labdarúgó NB I
2025.05.26. 16:05

Minden jegy elkelt a Fehérvár és a Debrecen sorsdöntő összecsapására

Labdarúgó NB I
2025.05.24. 16:31

40 éve bevették Madridot, most visszatértek a Vidi legendái

Képes Sport
2025.05.24. 12:26

A Videoton negyven évvel ezelőtti UEFA-kupa-döntős ászait köszöntötték

Labdarúgó NB I
2025.05.22. 21:23

Ismét felveheti a Videoton nevet a Fehérvár FC

Labdarúgó NB I
2025.05.22. 18:52

Visszatértek a Vidi-legendák Madridba

Labdarúgó NB I
2025.05.22. 08:07

A fehérvári huszárok bevették a Bernabéut

Népsport
2025.05.22. 07:30
Ezek is érdekelhetik