Videoton: Ennél többet nem is kérhettem volna - Gomes

Vágólapra másolva!
2013.02.16. 16:33
José Gomes, a labdarúgó NB I-ben szereplő Videoton vezetőedzője elégedetten nyilatkozott a kínai Hangcsou Greentown ellen 8–0-ra megnyert felkészülési mérkőzés után, és úgy véli, az eredmény ellenére nehéz dolga volt csapatának.

„Ismét nagyon elégedettek lehetünk a csapat teljesítményével. Nehéz ellenféllel volt dolgunk, még akkor is, ha esetleg az eredmény mást sejtet. Egy ilyen stílusú együttes ellen mindig rengeteget kell futni, tehát a fiúknak keményen meg kellett dolgozniuk a sikerért. Szinte minden nagyobb helyzetünket sikerült gólra váltanunk, bár három óriási lehetőségünk kimaradt a kínai kapus miatt. Nagyon örülök, hogy ilyen teljesítményt sikerült nyújtanunk, és azt hiszem, annál többet, amit ma a pályán mutattak a srácok, nem is kérhettem volna tőlük. Egy szóval: teljes mértékben megérdemli a csapat a gratulációmat" – nyilatkozta a lefújás után José Gomes a vidi.hu-nak.vidi.hu-nak.

Legfrissebb hírek

Cser-Palkovics András: Nagyon szorít az idő, meg kell tennünk mindent a Videoton megmentéséért

Labdarúgó NB I
20 órája

Felkészülés: kikapott a délkelet-ázsiai válogatottól a Manchester United

Angol labdarúgás
2025.05.28. 17:54

Garancsi István egy forintért eladná a Vidit a székesfehérvári önkormányzatnak

Labdarúgó NB I
2025.05.26. 16:05

Minden jegy elkelt a Fehérvár és a Debrecen sorsdöntő összecsapására

Labdarúgó NB I
2025.05.24. 16:31

40 éve bevették Madridot, most visszatértek a Vidi legendái

Képes Sport
2025.05.24. 12:26

A Videoton negyven évvel ezelőtti UEFA-kupa-döntős ászait köszöntötték

Labdarúgó NB I
2025.05.22. 21:23

Ismét felveheti a Videoton nevet a Fehérvár FC

Labdarúgó NB I
2025.05.22. 18:52

Visszatértek a Vidi-legendák Madridba

Labdarúgó NB I
2025.05.22. 08:07
Ezek is érdekelhetik