Viareggio-kupa: Bobál-parádé, a Honvéd kiütötte a New Yorkot

Vágólapra másolva!
2013.02.15. 10:59
A Budapest Honvéd U19-es csapata lejátszotta második mérkőzését is a rangos nemzetközi utánpótlástornán, az olaszországi Viareggio-kupán.

A kispesti fiatalok az első fordulóban 2–0-s vereséget szenvedtek a Napolitól, a második körben viszont fölényes, 8–2-es győzelmet arattak az LIAC New York ellen. A kispesti fiatalok az első fordulóban 2–0-s vereséget szenvedtek a Napolitól, a második körben viszont fölényes, 8–2-es győzelmet arattak az LIAC New York ellen.

A Honvéd Relu – Csábi, Gengeliczki, Mahalek – Csemer, Holender, Kozma, Farkas A., Nagy G, – Vécsei, Bobál G. összeállításban lépett pályára és 26 perc elteltével Vécsei Bálint három góljával már 3–0-ra vezetett, miközben Stoian Relu kapus 11-est is hárított a kispestieknél.

A folytatásban Bobál Gergely is elkapta a fonalat, ő négy gólig jutott, míg a nyolcadik kispesti találatot Holender Filip jegyezte.

A 65. Viareggio-kupán 24 olasz és 24 külföldi együttes vesz részt. A Budapest Honvéd a 10. csoportba került, amelyben a Napoli, a Lecce és a LIAC New York az ellenfele. A kvartettekből csak az első helyen végző együttesek jutnak tovább.

A 2. forduló másik meccsén a 10. csoportban a Napoli 4–0-ra nyert a Lecce ellen, a nápolyiaknál Novothny Soma csereként kapott lehetőséget, gólt nem szerzett. A csoport utolsó fordulójában a Honvéd szombaton a Leccével mérkőzik.

VIAREGGIO-KUPA, U19-ES NEMZETKÖZI TORNA
10. CSOPORT, 2. FORDULÓ

Bp. Honvéd–LIAC New York 8–2
Napoli–Lecce 4–0
KORÁBBI EREDMÉNYEK
Napoli–Bp. Honvéd 2–0
Lecce–LIAC New York 2–0

 

 

Legfrissebb hírek

Kispesten újra nagyobbat álmodhatnak – NB II-es felvezetés, 9. rész

Labdarúgó NB II
2025.07.19. 15:31

Bobál Gergely: Eredményesek akarunk lenni, és vissza akarjuk szerezni a szurkolók bizalmát

Labdarúgó NB II
2025.07.17. 09:20

Davide Lanzafame: Egyik álmom, hogy a Honvéd edzője legyek

Labdarúgó NB I
2025.07.13. 11:03

Gyász: elhunyt a Honvéd és a ZTE egykori labdarúgója

Labdarúgó NB I
2025.07.07. 14:17

Volt válogatott játékossal erősített a Honvéd – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.07.04. 13:14

A Fehérvár bejelentette Bobál Gergely szerződtetését

Labdarúgó NB II
2025.06.30. 17:22

Gyász: elhunyt Tajti József, a mexikói vb-n szereplő magyar válogatott edzője

Labdarúgó NB II
2025.06.30. 14:53

Nincs meg a spanyolok tizedik U19-es Eb-címe, a hollandok öngóllal győztek a döntőben

Minden más foci
2025.06.26. 22:03
Ezek is érdekelhetik