Újpest: Daerden sajnálja a balul sikerült két percet

Vágólapra másolva!
2013.02.08. 20:21
Ahogy arról már beszámoltunk, a labdarúgó NB I-ben szereplő Újpest felkészülési mérkőzésen 2–1-es vereséget szenvedett a román élvonalbeli Gaz Metan Medias ellen. Az összecsapást követően Jos Daerden, a lila-fehérek vezetőedzője elmondta, sajnálja, hogy elszalasztották a győzelmet.

„Sajnálom, hogy nem nyertünk, főleg azért mert a vezetés megszerzése után lett volna lehetőségünk eldönteni a meccset. Hatalmas szélben ment végig az egész mérkőzés, mindkét csapatnak nehéz volt alkalmazkodnia a körülményekhez. A játékosok nagyjából azt tették, amiről tegnap beszéltünk, ezért is kár azért a két percért, amikor két gyors góllal megfordította az állást a Gaz Metan" – nyilatkozta Daerden az ujpestfc.hu-nak.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS

Újpest FC–Gaz Metan Medias (román) 1–2 (0–0)
Belek
ÚJPEST:
Balajcza (Horváth T., a szünetben) – Vermes (Vasziljevics, a szünetben), Aarab (Mihajlovics, 68.), Antón (Eninful, 68.), Iandoli – Remili, Szélesi (Litauszki, 68.), Proesmans (Sztaniszavljevics, 68.), Christ – Kabát, Lázár B. (Balogh B., a szünetben.).
G.: Remili, ill. Gheorghe – 11-esből, Florin

Forrás: ujpestfc.hu

Legfrissebb hírek

„Furcsa gyerek...” – anyja ügyetlennek tartja Mbappét a mindennapokban

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 12:13

NS-képeslap: Győrújfalu – szintet lépett az utánpótlás

Minden más foci
2025.09.11. 09:09

Életet mentett Edinson Cavani, egy újságíró lányának segített

Minden más foci
2025.09.11. 08:31

Oroszországba adta kölcsön örmény játékosát az FTC – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 18:01

Nigériai támadót igazolt a Kazincbarcika – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 16:30

Labdarúgás: kikapott Lengyelországtól az U19-es leányválogatott

Utánpótlássport
2025.09.10. 15:58

A diagnózis: hónapok kellenek Tóth Balázs visszatéréséhez

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 09:48

Labdarúgás: harmadik lett a Vilotic-tornán a magyar U19-es válogatott

Utánpótlássport
2025.09.09. 16:59
Ezek is érdekelhetik