Haladás: Keneseinek jólesik a Vasas hívása, de aligha vált

Vágólapra másolva!
2013.02.02. 09:23
Tegnap már beszámoltunk róla, hogy a szombathelyi csatár, Kenesei Krisztián neve az erősítésként kiszemelt játékosok között szóba került volt csapatánál, az NB II-es Vasasnál. A csatár a azonban a Nemzeti Sportnak elmondta, most aligha fog váltani.

„Természetesen tudok a Vasas érdeklődéséről – mondta Kenesei Krisztián. – Jólesik, hogy visszahívnak, visszavárnak. Annak idején szerettem Angyalföldön futballozni, de az sem titok, hogy Szombathelyen is jól érzem magam. Nem véletlenül tartozom immár öt éve a Haladáshoz. Nyáron jár le a szerződésem, de hogy mi lesz azután, egyelőre nem tudom. Most viszont aligha váltok klubot, s úgy tudom, a vezetők nem is engednének el.”

Andorka Péter, Ugrai Roland – és Kenesei Krisztián.

Három csatár harcol egy helyért a Haladásnál. Hogy Keneseinek milyenek az esélyei a csapatba kerülésre, nagy kérdés. Az ősz végén Artner Tamás, a Haladás vezetőedzője kitette a rutinos futballistát a keretből, azóta talán csak ők ketten tudják, mennyire rendeződött közöttük a viszony. Az sem véletlen, hogy a Vasas jelentkezett Keneseiért, akit ugye mellőztek az esztendő végén.

„Hogy mi volt a közelmúltban, arról nem szeretnék beszélni – folytatta Kenesei Krisztián. – Engem most csupán egy érdekel, hogy minél több játéklehetőséghez jussak. Harcolok, küzdök azért, hogy a csapatba kerüljek, de úgyis az edző dönt. Teszem a dolgom, edzek becsülettel. Játszottam néhány előkészületi mérkőzésen, ám a legutóbbi két találkozót kisebb Achilles-ín-sérülés miatt ki kellett hagynom. Jó erőben érzem magam, nem foglalkoztat a korom. Úgy vélem, még lehet egy-két jó évem a futballban. Én egyébként hivatalosan nem tárgyaltam sem a Vasassal, sem más klubbal, arra készülök, hogy a nyárig nagy valószínűséggel Szombathelyen maradok."

 

Legfrissebb hírek

MTK: visszatérhet Győrből a középhátvéd – NS-infó

Labdarúgó NB I
21 órája

ZTE: Végh Gábor kivásárolta szerződéséből a Puskás AFC középpályását

Labdarúgó NB I
22 órája

ZTE: Dénes Csanád Vilmos szeretné kipróbálni magát külföldön

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:29

A Fradi válogatott játékosát félmillió eurós fizetéssel csábítják – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.05.29. 14:53

Légiósok: hazatérhet a 23 éves szélső – „a fél NB I szerződtetné”

Légiósok
2025.05.29. 12:19

A Ferencváros és az MTK nyitotta meg a nyári átigazolások sorát – körkép

Labdarúgó NB I
2025.05.29. 11:22

Paks: Osváth és Szabó Bálint távozásáról nincs szó; 18 gólos kiszemelt

Labdarúgó NB I
2025.05.28. 10:34

Makray Balázs is megszólalt Dzsudzsák esetleges klubváltása kapcsán

Labdarúgó NB I
2025.05.28. 08:35
Ezek is érdekelhetik