FTC: Quenten Martinusszal szerződést kötöttek

Vágólapra másolva!
2013.02.18. 11:47
Korábban a holland másodosztályú Sparta Rotterdam már bejelentette, hogy a csapat kölcsönjátékosa, Quenten Martinus a Ferencvároshoz igazol, és ezt ma a fővárosi klub is megerősítette.

Másfél hete a holland másodosztályú Sparta Rotterdam hivatalos honlapja már bejelentette, hogy a csapat Heerenveentől kölcsönkapott támadója, Quenten Martinus tavasszal a Ferencvároshoz kerül.

A 21 éves bal oldali támadó később csatlakozott is a zöld-fehérek Belekben edzőtáborozó keretéhez, és ma a szerződtetését is bejelentette a klub, bár a megállapodással kapcsolatban részleteket még nem közöltek.

Martinus a 2010–11-es szezonban mutatkozott be a Heerenveen felnőttcsapatában, amelyben csereként beállva egy meccsen jutott szóhoz. A következő idényben hat első osztályú és egy kupameccsen játszott, míg 2012 júliusában kölcsönadták a másodosztályú Sparta Rotterdamnak. Ősszel 15 bajnokin szerepelt, ezeken egy gólt szerzett, illetve két gólpasszt adott.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL
Érkezők: Júnior Fell (brazil, Metropolitano – Brazília), Quenten Martinus (holland, Heerenveen, legutóbb Sparta Rotterdam – Hollandia)
Távozik/távozhat: Beliczky Gergő (Lombard Pápa), Busai Attila (Szolnoki MÁV FC, kölcsönbe), Grúz Tamás (Szolnoki MÁV FC – kölcsönbe), Máté János (Siófok – kölcsönbe), Menyhárt Attila (Siófok)
Kiszemeltek: Stanley Aborah (ghánai-belga, NK Mura – Szlovénia, próbajáték), Juhász Roland (Anderlecht), Leonardo (brazil, szabadon igazolható, legutóbb Red Bull Salzburg – Ausztria), Evander Sno (suriname-i-holland, NEC – Hollandia)

 

 

Legfrissebb hírek

A számok nem hazudnak: Tóth Alex nemzetközi szinten is kiemelkedőt nyújt

Bajnokok Ligája
6 órája

Magyar utánpótlás-válogatott védővel erősített a Zalaegerszeg – hivatalos

Labdarúgó NB I
11 órája

Szektorbezárással és pénzbírsággal büntette az FTC-t az UEFA

Bajnokok Ligája
Tegnap, 20:26

FTC: „Lesznek kompromisszumok” – fejlemények Abu Fani átigazolási ügyében

Labdarúgó NB I
Tegnap, 14:40

Robbie Keane: Az ellenfél már elhiszi, hogy továbbjutott, és ez reményt ad

Bajnokok Ligája
Tegnap, 8:09

Egy lépésre a BL-től a meggyőző győzelmet arató Qarabag – azeri lapszemle

Bajnokok Ligája
Tegnap, 7:30

„Kétgólos hátrány azért még nem a világvége” – Varga Barnabás a Qarabag elleni továbbjutási esélyekről

Bajnokok Ligája
2025.08.19. 23:15

A második félidőben jött a feketeleves – két góllal nyert a Qarabag az FTC ellen Budapesten

Bajnokok Ligája
2025.08.19. 22:57
Ezek is érdekelhetik