Felkészülés: megsérült a próbázó, 3-3-as Loki-döntetlen

Vágólapra másolva!
2013.02.08. 14:13
A DVSC-Teva labdarúgócsapata felkészülési mérkőzésen 3–3-as döntetlent játszott a Balmazújvárossal.

A találkozón pályára lépett Mamadou Wague, a Loki próbajátékosa is, akit azonban sérülés miatt hamar le kellett cserélni.

A Balmazújváros már a 3. percben megszerezte a vezetést Szöllősi értékesített tizenegyesével. Az első félidőben többet birtokolta a labdát a vendégegyüttes, de aztán a DVSC is magára talált.

A második félidő elején Ibrahima Sidibe egyenlített, majd a látogatók újra előnybe kerültek, ám ennek nem sokáig örülhettek: Ferenczi János szépen lőtte ki a bal felsőt, így ismét döntetlen volt az állás.

A 69. percben pedig Dombi Tibor a vezetést is megszerezte a hazaiaknak, akik azonban nem tudták azt megtartani, így a vége 3–3-as döntetlen lett.

FELKÉSZÜLÉS
DVSC-TEVA–BALMAZÚJVÁROS 3–3 (0–1)
Debrecen, 50 néző. Vezette: Solymosi.
DVSC: Szécsi G. – Albert, Ludánszki, Szűcs, Engel – Dombi (Angyal), Wague (Gál), Sl. Bouadla, Ferenczi J. (Sós) – Sidibe, Coulibaly
Balmazújváros: Szalma (Mester) – Bokros, Papp F. (Kiss L.), Forgács, Németh – Nagy R., Kónya (Arnóczki), Szöllősi (Murák), Virág – Kállai (Sándor), Belényesi
Gól: Sidibe (51.), Ferenczi J. (62.), Dombi (69.), ill. Szöllősi (3. – 11-esből), Sándor (60.), Murák (85.)
Jegyzőkönyv a dvsc.hu alapján

 

Legfrissebb hírek

Futballtörténeti meccsekkel indul a Fizz Liga

Labdarúgó NB I
22 órája

Dzsudzsák Balázs szerződést hosszabbított a DVSC-vel

Labdarúgó NB I
2025.07.24. 15:54

Sergio Navarro: Azért jöttem, hogy eredménye legyen a munkámnak

Labdarúgó NB I
2025.07.24. 12:10

Spanyol balszélsőt szerződtetett a Debrecen – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.07.24. 08:45

NS-infó: megérkezett Debrecenbe a spanyol szélső, hamarosan be is jelentik

Labdarúgó NB I
2025.07.23. 14:38

Új cégvezető érkezését jelentette be a DVSC – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.07.23. 11:01

Szoboszlai jobbhátvédként gólpasszt adott, Pécsi és Wirtz debütált a Liverpoolban

Légiósok
2025.07.20. 16:55

Nyolc gól Pakson, a hazaiak megnyerték a Honvéd elleni meccset

Labdarúgó NB I
2025.07.19. 14:18
Ezek is érdekelhetik