Eger: Mészáros a héten válthatja Simont, kilenc játékos távozhat

Vágólapra másolva!
2013.02.14. 09:49
A háttérben lázas munka zajlik Egerben a tulajdonosi szerkezetben bekövetkező múlt heti váltás után, az immár John Marshall által irányított, az NB I-ben újonc klubnál.

Az elmúlt fél évben a váciaknál befektetőként jegyzett angol üzletember hevesi szerepvállalása óta azonban nagy a csend. Csak találgatás megy, hogy mikor kezdődik valójában a stadionvilágítás kiépítése, lesz-e változás a játékoskeretben, mint ahogy arról sincs információ, hogy a szakmai stáb maradhat-e.

A Nemzeti Sport arról értesült, hogy Simon Antal vezetőedző lehet az egyik áldozata a változtatásoknak. A labdarúgóként hajdan Egerből induló, majd oda 2011-ben trénerként visszatérő szakember tavaly NB II-es bajnokcsapat mestereként vezényelte az élvonalba az EFC-t. Az új vezér viszont nem feltétlenül a régi szakvezetővel képzeli el a klub első osztályban tartását.

Korábban már beszámoltunk róla, és az információ azóta is tartja magát, hogy Mészáros Ferenc kaphat megbízatást az utolsó előttiként kieső helyen tanyázó egrieknél, aki az NB I-ben legutóbb a pécsieket irányította. Várhatóan még a héten megtörténik a váltás. Kilenc labdarúgó is távozhat Egerből, amely számára az erősítés is létkérdésnek számít.

A napokban az újpesti Szabó Bence mutathatta meg tudását, míg a hetekig Hevesben edző szerb Braniszlav Vukomanovics már nem szerepelt a legutóbbi felkészülési mérkőzéseken. Vácról viszont várható játékos, kérdés, hogy az NB II-es állományból kik jelenthetnek segítséget az NB I-es bennmaradásért küzdő együttesnek.

 

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ EGRI FC-NÉL
Érkezők: Debreceni Dávid (Felsőtárkány SC – kölcsönből vissza?)
Távozik/távozhat: Josef Hamouz (cseh, Csehország?), Szimeon Hrisztov (macedón, FK Peliszter Bitola – Macedónia, kölcsönben), Petr Knakal (cseh, Csehország?), Piller József (?), Igor Pisanjuk (ukrán-kanadai, Vasas), Romhányi Tamás (Felsőtárkány), Michael Stanislaw (osztrák, SV Horn – Ausztria),Joël Tchami (kameruni, ?), Goran Vujovics (montenegrói, ?), Wolry Wolfe (jamaicai, ?)
Kiszemeltek: Szabó Bence (Újpest)

 

Legfrissebb hírek

Az MTK-tól távozott védő a Vasashoz igazolt – hivatalos

Labdarúgó NB II
10 órája

A Kecskemétről távozott szélső hétszeres bajnokcsapathoz igazolt

Labdarúgó NB II
13 órája

NS-infó: magyar bajnok és kupagyőztes játékost igazol a Karcag

Labdarúgó NB II
14 órája

Debrecen: belga másodosztályú klubtól jöhet középpályás

Labdarúgó NB I
14 órája

Szalai Attila a Kasimpasában folytatja – hivatalos

Légiósok
Tegnap, 16:07

Az Arsenal lemondhat Gyökeresről; Dzeko és Immobile is visszatért Olaszországba – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.10. 22:44

Kazincbarcikára igazolt az örmény labdarúgó-válogatott csapatkapitánya – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.07.10. 19:53

Győrből érkezett korosztályos válogatott a Kecskeméthez

Labdarúgó NB II
2025.07.10. 13:56
Ezek is érdekelhetik