DVTK: Rakovicsnak nem tetszett Eger, visszatérhet

Vágólapra másolva!
2013.02.19. 19:40
A labdarúgó NB I-ben szereplő Diósgyőri VTK-t működtető gazdasági társaság ügyvezetője, Dudás Hunor a boon.hu-nak adott nyilatkozatában elmondta, érkező aligha lesz a csapatnál, távozó azonban még lehet az átigazolási szezon csütörtöki zárása előtt.
„Nem valószínű, hogy érkezne valaki, bár még pár óra hátravan, így elméletileg ez lehetséges. De annak azért nagyobb a valószínűsége, hogy távozók lesznek, hogy egy-két, ma még függőben lévő ügy végére pont kerül” – nyilatkozta Dudás Hunor a boon.hu-nak, majd az oldal felvetésére kitért Szavo Rakovics és Youssef Sekour ügyére is.

Elmondása szerint két külön esetről van szó, előbbi a klub engedélyével edzett az Egernél, és nem gördítenek akadályt a távozása elé, míg utóbbira a vele megkötött szerződés alapján továbbra is úgy tekintenek, mint a DVTK játékosára.

Szavo Rakovics menedzsere, Radovan Stijacic a boon.hu megkeresésére elmondta, a szerb védő a kedvezőtlen tapasztalatok után úgy döntött, nem kívánja Egerben folytatni a pályafutását, és vélhetően csatlakozik a DVTK-hoz, mivel nyárig szerződés köti a klubhoz.
Legfrissebb hírek

NB I-es rutinnal felvértezett támadót igazolt a Mezőkövesd

Labdarúgó NB II
Tegnap, 16:47

Szerb U-válogatott középpályás érkezett Debrecenbe

Labdarúgó NB I
Tegnap, 12:40

Olaszországot is megjáró portugál balhátvédet igazolt az Újpest

Labdarúgó NB I
2025.07.16. 18:05

Svédországban nem kellett, visszatérhet Argentínába a Fehérvár volt támadója – sajtóhír

Minden más foci
2025.07.16. 10:14

Izraeli támadó középpályást szerződtetett a Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
2025.07.16. 10:02

Újabb kapust igazolt a Kazincbarcika – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.07.15. 21:46

A Maccabi Tel-Aviv szerződtette az ETO játékosát – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.07.15. 18:03

Kapuskeringő Nyíregyházán, magyar válogatott játékos a Puskásnál és Kazincbarcikán – körkép

Labdarúgó NB I
2025.07.15. 17:00
Ezek is érdekelhetik