DVSC: több hiányzóval készül a Magyar Kupára a Loki

Vágólapra másolva!
2013.02.01. 16:15
Kondás Elemér, a labdarúgó NB I-ben szereplő DVSC-Teva vezetőedzője továbbjutást vár fiókcsapatuk, az NB III-as Létavértes ellen a Magyar Kupa negyeddöntőjének vasárnapi első mérkőzésén, bár szerinte a hiányzók mellett a pálya talaja is gondot okozhat majd.

„Olyan csapat ellen lépünk pályára, amelynek a játékosait jól ismerjük, itt nevelkednek, és biztos vagyok benne, mindent megtesznek majd, hogy jó teljesítményt nyújtsanak és megmutassák magukat. Ezért jó mérkőzésre számítok, s mindenképpen az a célunk, hogy továbbjussunk. Vélhetően befolyásoló tényező lesz a pálya, mivel eddig műfüvön edzettünk, ám ez igaz a másik félre is. Biztos, hogy ez kihat majd a játékra, hiszen egyik pillanatról a másikra kell átállni, de mindig alkalmazkodni kell a körülményekhez, és így kell megoldani a feladatot" – nyilatkozta Kondás Elemér vezetőedző a dvsc.hu-nak.

A Debrecenben többen is sérüléssel bajlódnak: Selim Bouadla, Spitzmüller István, Lucas Marcolini, Kulcsár Tamás és Bernáth Csaba vélhetően nem lépnek pályára vasárnap.

Legfrissebb hírek

Hornyák Zsolt 100. NB I-es győzelmére készül; nyolc éve nem látott rajtján javítana az El-ben remeklő FTC

Labdarúgó NB I
22 órája

Labdarúgás: kiütötték a moldávokat is az U19-es lányok Eb-selejtezőn

Utánpótlássport
2025.10.24. 18:54

Labdarúgás: hajrában szerzett góllal verték a bosnyákokat az U18-asok

Utánpótlássport
2025.10.22. 15:34

Labdarúgás: öttel nyertek az U19-es lányok az Eb-selejtezőn

Utánpótlássport
2025.10.21. 17:15

Labdarúgás: több mint 1100 fiatalperc az NB I 10. fordulójában

Utánpótlássport
2025.10.21. 09:03

A nyakvágó hely – Kő András publicisztikája

Minden más foci
2025.10.20. 23:44

„A siker nem véletlen” – Cristiano Ronaldo üzent a bombagólja után

Minden más foci
2025.10.19. 13:55

Bognár György: Az a baj, hogy nem csak a két csapat teljesítménye számít

Labdarúgó NB I
2025.10.18. 19:35
Ezek is érdekelhetik