Bp. Honvéd: az olaszok feltérképezték az U19-es csapatot

Vágólapra másolva!
2013.02.10. 09:40
Keddtől az olaszországi Viareggióban megrendezendő utánpótlástornán vesz részt a Bp. Honvéd U19-es csapata, amely a Napolival, a Leccével és az amerikai LIAC New Yorkkal került egy csoportba. Somogyi Krisztián együttesét már szakember segítségével feltérképezték a nápolyiak.

„A Honvéd fizikálisan erős, agresszív együttes, a Napolinak figyelmesnek kell lennie ezekre az erényekre, amikor szembenéz vele – idézi a calcionapoli24.it Fabio Sommella FIFA-ügynököt. – Igazán szervezett csapat, amely több fiatal tehetséget is felvonultat: gondolok itt a '94-es Csemerre és Kozmárra, egy belső középpályásra, aki a szélek felé is képes frissességet adni a csapatnak, és egy középső középpályásra, aki a szélen is bevethető, és a tehetséges (Manchester City által is figyelt) Hollanderre, aki nagyon gyors támadó, és jó rugói vannak. Nagy figyelmet kell fordítani ugyanakkor a '95-ös fiúkra is: a középső védő Dékányra és mindenekelőtt a két Bobálra, Dávidra és Gergelyre, a középhátvédre és a csatárra. A középcsatár Bobál Gergely az U17-es magyar válogatott fő fegyvere tizenhárom góllal (háromszor már az U18-ban is betalált), és szerepelt már az első csapatban is. Tesztelte a Manchester City, de érdeklődött iránta a Genoa is, és a nyáron nagyon figyelte a Roma, de végül nem szerezte meg.”Fabio Sommella FIFA-ügynököt. – Igazán szervezett csapat, amely több fiatal tehetséget is felvonultat: gondolok itt a '94-es Csemerre és Kozmárra, egy belső középpályásra, aki a szélek felé is képes frissességet adni a csapatnak, és egy középső középpályásra, aki a szélen is bevethető, és a tehetséges (Manchester City által is figyelt) Hollanderre, aki nagyon gyors támadó, és jó rugói vannak. Nagy figyelmet kell fordítani ugyanakkor a '95-ös fiúkra is: a középső védő Dékányra és mindenekelőtt a két Bobálra, Dávidra és Gergelyre, a középhátvédre és a csatárra. A középcsatár Bobál Gergely az U17-es magyar válogatott fő fegyvere tizenhárom góllal (háromszor már az U18-ban is betalált), és szerepelt már az első csapatban is. Tesztelte a Manchester City, de érdeklődött iránta a Genoa is, és a nyáron nagyon figyelte a Roma, de végül nem szerezte meg.”

A Honvéd és a Napoli kedden 15 órakor találkozik egymással.

Legfrissebb hírek

Kosárlabda: a DEAC nyert az U21-es férfi országos bajnokság döntőjében

Utánpótlássport
3 órája

Vízilabda: az UVSE nyerte a serdülő lányok országos bajnokságát

Utánpótlássport
4 órája

Röplabda: a Pénzügyőr nyerte az U17-es fiú országos bajnokság döntőjét

Utánpótlássport
5 órája

Birkózás: László Koppány aranyérmes az U20-as nemzetközi versenyen

Utánpótlássport
5 órája

Kézilabda: ezüstéremig menetelt a Harta U15-ös leánycsapata

Utánpótlássport
14 órája

Tollaslabda: Ágai Zénó Európa legjobbjai között

Utánpótlássport
Tegnap, 17:24

Vívás: Petrovszki Áron gyorsan a ranglisták élére került

Utánpótlássport
Tegnap, 11:13

Vízilabda: világbajnokok is készülnek az U18-as Eb-re

Utánpótlássport
Tegnap, 9:01
Ezek is érdekelhetik