Videoton: Gomes örül, hogy már többet támadott csapata

Vágólapra másolva!
2013.01.27. 16:07
José Gomes, a labdarúgó NB I-ben szereplő Videoton múlt héten kinevezett vezetőedzője a Rapid Bucuresti ellen megnyert felkészülési mérkőzés után elmondta, elégedett volt csapatával, amely kiválóan védekezett, és a jövőben még több támadást vár együttesétől.

„Jóval támadóbb felfogásban játszottunk ma, mint a legutóbbi mérkőzésünkön. Az tisztán látszik, hogy a csapat nagyszerűen megtanult védekezni, és százszázalékosan betartják a játékosok a védekezés szabályait. A támadásainkban több szabad teret kell adnom, ennek a célja az, hogy valóban offenzív és eredményes focit játsszunk. Sok dolgot sikerült megvalósítania a csapatnak azokból, amiket a meccs előtt kértem a labdarúgóktól, de szeretném, ha még többet birtokolnánk a labdát, és még több helyzetet sikerülne kidolgoznunk, ezáltal pedig akár ennél is több gólt tudnánk szerezni. Összességében elégedett vagyok a mutatott játékkal és az eredménnyel is" – értékelte a Rapid Bucuresti elleni meccset José Gomes a vidi.hu-nak.José Gomes a vidi.hu-nak.

Legfrissebb hírek

Felkészülés: kikapott a délkelet-ázsiai válogatottól a Manchester United

Angol labdarúgás
2025.05.28. 17:54

Labdarúgás: több mint 1300 fiatalperc az NB I utolsó fordulójában

Utánpótlássport
2025.05.26. 19:44

Garancsi István egy forintért eladná a Vidit a székesfehérvári önkormányzatnak

Labdarúgó NB I
2025.05.26. 16:05

Girsik Attila: Jövőre talán még nehezebb lesz feljutni, mint az idén

Labdarúgó NB II
2025.05.26. 08:50

Minden jegy elkelt a Fehérvár és a Debrecen sorsdöntő összecsapására

Labdarúgó NB I
2025.05.24. 16:31

40 éve bevették Madridot, most visszatértek a Vidi legendái

Képes Sport
2025.05.24. 12:26

Labdarúgás: az idén is topklubok szerepelnek a Budapest Youth Cupon

Utánpótlássport
2025.05.23. 10:34

A Videoton negyven évvel ezelőtti UEFA-kupa-döntős ászait köszöntötték

Labdarúgó NB I
2025.05.22. 21:23
Ezek is érdekelhetik