Újpest: „Ilyen hosszú szünetet még nem láttam” - Iandoli

Vágólapra másolva!
2013.01.31. 15:54
A labdarúgó NB I-ben szereplő Újpest FC játékosa, Alessandro Iandoli, aki a nyáron a belga Sint-Truidentől érkezett kölcsönbe, már nagyon várja a tavaszi bajnokikat. A balhátvéddel az ujpestfc.hu készített interjút, amelyben beszélt a sérüléséről, az edzőtáborról és a hosszú téli szünetről.

A huszonnyolc éves olasz-svájci Iandoli betegség miatt az Újpest korábbi edzőmérkőzésein nem tudott pályára lépni Törökországban, azonban azóta már folytathatta a felkészülést, és a korábbi, belgiumi hírekkel ellentétben – ahogyan azt ma már jeleztük – marad a lila-fehéreknél, és alig várja a tavaszi folytatást.ahogyan azt ma már jeleztük – marad a lila-fehéreknél, és alig várja a tavaszi folytatást.

„Betegség miatt nem szerepeltem sem a Kaiserslautern, sem az FC Baki elleni mérkőzésen. Elrontottam a gyomrom. Tizenöt éve nem éreztem magam hasonlóan, mint akkor, egész éjszaka rosszul voltam, gyengének éreztem magam. Szerencsére gyorsan rendbe jöttem, és újra a többiekkel tudok edzeni, az FC Baki ellen pedig inkább csak óvatosságból nem játszottam” – mondta Iandoli az ujpestfc.hu-nak.

„Hogy őszinte legyek, szenvedek egy kicsit az edzőtáborokban. Nem azért mert edzeni kell, hanem mert nincsenek tétmérkőzések. Hiányzik a stadion hangulata, a nyomás, a versenyzés. Nem játszottam még olyan bajnokságban, ahol ilyen hosszú szünet volt, de ezzel nincs mit tenni, rossz belegondolni, hogy hátra van még egy hónap a rajtig. Az edzőtábor egyébként jó volt, a csapaton belül remek volt a hangulat, szerintem ez is nagyon fontos ilyenkor” – tette hozzá.

Az olasz védő beszélt a pletykákról is, amely szerint elhagyja az Újpestet még a téli felkészülési időszak alatt.

„Hallottam különböző lehetőségekről az esetleges távozásommal kapcsolatba, de jól érzem magam itt. Hiszek benne, hogy komoly célokat érhetünk el a csapattal, ezért nem szeretném elhagyni Újpestet” – zárta az interjút Iandoli.

Legfrissebb hírek

Az Újpest szerződtette a Dinamo Zagreb csapatkapitányát – hivatalos

Labdarúgó NB I
9 órája

NS-infó: az FTC-vel nem is tárgyalt, Domingues a Sevilla vagy az Espanyol játékosa lehet

Labdarúgó NB I
13 órája

MTK: a Honvédtól érkezett 19 éves támadó, hamarosan újabb játékost is bejelenthet a klub – NS-infó

Labdarúgó NB I
2025.06.19. 16:30

Paks: két próbajátékos is pályára lépett, egyikük gólt is szerzett – 6–0-s győzelem

Labdarúgó NB I
2025.06.19. 15:25

A Puskás Akadémia 18 éves védője Kecskemétre tart – NS-infó

Labdarúgó NB II
2025.06.19. 12:20

Isztambuli sztárklub vinné az MTK kulcsemberét – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.06.19. 11:34

ETO: csütörtökön orvosi vizsgáltra érkezik a DVSC-től távozó játékos – NS-infó

Labdarúgó NB I
2025.06.19. 11:27

Szicíliában újabb három meccs vár a magyar férfi vízilabda-válogatottra

Vízilabda
2025.06.19. 10:27
Ezek is érdekelhetik