Újpest: Barczi és Egerszegi még nem írt alá Belgiumban

Vágólapra másolva!
2013.01.29. 10:36
Korábban úgy tűnt, hogy az Újpest két játékosa, Barczi Dávid és Egerszegi Tamás ügyében már megszületett a megállapodás a Sint-Truidennel, és a két középpályás tavasszal kölcsönbe a belga másodosztályú klubhoz kerül, most azonban kiderült, nincs még aláírt szerződés, továbbra is kérdéses a két futballista jövője.

Január 4-én adtuk hírül, hogy Barczi Dávid és Egerszegi Tamás a belga másodosztályú Sint-Truidenhez utazik próbajátékra. Mivel már jó ideje Belgiumban tartózkodnak, úgy tűnt, a tavaszi szezonra kölcsönbe maradnak is, de most mégis kérdéses a jövőjük.

A voetbalbelgie.be értesülései szerint a két játékos egyelőre nem győzte meg maximálisan Guido Brepoels vezetőedzőt, ezért tovább tesztelik őket.

Az Újpest FC kommunikációs igazgatója, Gressó Gergely a Nemzeti Sport Online kérdésére megerősítette, Barczi és Egerszegi jelenleg is Belgiumban tartózkodik, de szerződést még nem írtak alá a Sint-Truidenhez. Gressó azt nem tudta megmondani, hogy a labdarúgók meddig maradnak kint és mikor dőlhet el a sorsuk.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ÚJPEST FC-NÉL

Érkezők:Egerszegi Tamás (Siófok – kölcsönből vissza), Zamostny Balázs (Siófok – kölcsönből vissza). Profi szerződést kapó saját nevelésű játékosok: Erős Ronald, Toricska Rajmond

Távozik/távozhat:Barczi Dávid (Sint-Truiden – Belgium, ?), Egerszegi Tamás (Sint-Truiden – Belgium, ?), Popovics Bertold (Vasas), Rajczi Péter (?), Tajthy Tamás (ZTE ?), Takács Zoltán (?), Szabó Bence (?), Üveges Szabolcs (Putnok?), Jadin Zarisz (izraeli, Standard Liege – Belgium, kölcsönből vissza)

Kiszemeltek:

 

 

 

Legfrissebb hírek

Kártik Bálint: Már másként tekintek az NB I-es szereplésre

Labdarúgó NB I
3 órája

Skribek Alen: Három pontért megyünk Diósgyőrbe

Labdarúgó NB I
3 órája

Svájci támadót szerződtetett a Debrecen – hivatalos

Labdarúgó NB I
4 órája

Sergio Navarro a győztes gólt szerző Batik Bencéről: „Vezéregyéniség az öltözőben”

Labdarúgó NB I
7 órája

NB I: öt év után várja az Újpest újra az élről a 2. fordulót

Labdarúgó NB I
Tegnap, 13:52

Igaza lesz Horváth Ferencnek? A Kazincbarcika lehet az NB I vadlova?

Labdarúgó NB I
Tegnap, 12:09

Ekkor jön az FTC–Puskás Akadémia rangadó – megvan a 4. forduló menetrendje

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:24

A spanyol harmadosztályba igazolhat Mario Balotelli – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.31. 21:30
Ezek is érdekelhetik