Siófok: bennmaradás és rutinszerzés a kölcsönadott FTC-csatár célja

Vágólapra másolva!
2013.01.25. 08:01
Tavasszal a kiesőjelölt Siófoknál szerezne még több élvonalbeli rutint a Ferencváros kölcsönadott labdarúgója, Máté János, aki egyszersmind góljaival segítené hozzá a bennmaradáshoz a Balaton-partiakat.

„A szezon utolsó edzése után leültünk beszélgetni Ricardo Moniz vezetőedzővel és segítőjével, Máté Csabával – mondta a nemrég fél esztendőre a Siófokhoz kölcsönbe szerződő Máté János a Nemzeti Sportnak. – Ragaszkodtak hozzám, nem akartak eladni, pedig jó néhány közvetlen vetélytárs is megkereste a klubot. Abban maradtunk, hogy a fejlődésem érdekében eligazolok kölcsönbe, hiszen Siófokon biztosan sokkal többet játszom majd, mint a Fradiban. Az ősszel összesen nyolc mérkőzés jutott nekem, de csak háromszor lehettem kezdő, s egy gólt szereztem, a Pápa ellen."Máté János a Nemzeti Sportnak. – Ragaszkodtak hozzám, nem akartak eladni, pedig jó néhány közvetlen vetélytárs is megkereste a klubot. Abban maradtunk, hogy a fejlődésem érdekében eligazolok kölcsönbe, hiszen Siófokon biztosan sokkal többet játszom majd, mint a Fradiban. Az ősszel összesen nyolc mérkőzés jutott nekem, de csak háromszor lehettem kezdő, s egy gólt szereztem, a Pápa ellen."

S ha már gól(ok): az előző idénybenaz NB II Nyugati csoportjában a Videoton II-ből gólkirályi címet szerző csatár (17-ig jutott) találataira rendkívül nagy szükség lesz a sereghajtó Siófoknál.

„A lehető legtöbb góllal segíteném a csapatot a tavasszal – így a támadó. – Roppant nehéz helyzetben vagyunk, tíz pont választ el minket a már bennmaradó Pécstől. Ezzel együtt hiszünk abban, hogy alattunk húzzák meg a vonalat."

Legfrissebb hírek

Edzője bízik abban, hogy a Noa szerdán kijavítja az első meccsen hozott rossz döntéseket

Bajnokok Ligája
9 órája

Szappanos az FTC helyett a Puskás Akadémiához kerülhet

Labdarúgó NB I
9 órája

Baráth Péter hamarosan aláírhat volt csapatához – sajtóhír

Légiósok
12 órája

Robbie Keane: Nem kényelmesedhetünk el az előny tudatában

Bajnokok Ligája
15 órája

Videó: függőleges helyett vízszintes csíkozás – Megérkezett a Ferencváros új hazai meze!

Labdarúgó NB I
20 órája

Vízilabda: New Yorkban játszik gálameccset a Ferencváros és a Pro Recco

Vízilabda
2025.07.28. 21:19

Megvan, mikor lép pályára a Fradi Nyíregyházán

Labdarúgó NB I
2025.07.28. 17:03

Szappanos Péter a Ferencvároshoz igazolhat – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.07.28. 13:40
Ezek is érdekelhetik