NB II: ismét átalakul a Kozármisleny kerete

Vágólapra másolva!
2013.01.10. 21:55
Az NB II Nyugati csoportjának 3. helyén álló Kozármisleny SE is elkezdte a felkészülést a tavaszi szezonra. A keretből öten már biztosan távoztak, az érkezők között viszont horvát játékosok is lehetnek.

A klub honlapja számolt be róla, hogy az első edzésen megjelent a Pécsre távozó edző, Márton Gábor és személyesen mondott köszönetet a játékosoknak az elmúlt két és fél éves teljesítményükért. A klub tulajdonosa, Feleki Attila ezt követően bemutatta a csapatnak az új vezetőedzőt, Szabó Zsoltot és segítőjét, Mucha Józsefet.

A játékoskeretben ismét jelentős változások lesznek (a mislenyi szurkolók már megszokhatták, hogy a csapat kerete minden félévben átalakul). Biztosan távozik a klubtól Tányéros Ádám, Gadó Gábor és Puskás Zoltán, utóbbi Ausztriában, alacsonyabb osztályban folytatja. Visszakerül a PMFC-hez Nagy József és Fröhlich Roland, rájuk az új pécsi szakmai stáb számít, illetve jó esélye van egy pécsi szerződésre Marko Bjelanovicnak és Koller Krisztiánnak is. Bizonytalan Balaskó Csaba sorsa, neki lejárt a szerződése, és jelenleg Szolnokon van próbajátékon.

Érkezési oldalon egyelőre Fellai József neve biztos, ő fél éves pápai kitérő után tért vissza, míg többen próbajátékon szerepelnek a klubnál. Suba János már játszott korábban a Kozármisleny színeiben, három ifista korú játékos, Erős Csaba, Turi Tamás és Nagy Dominik pedig Pécsről érkezett, őket fejlődésük érdekében adhatják kölcsön a pécsiek. Két horvát játékos is a csapattal kezdte a felkészülést, a 21 éves Kristijan Glavas védekező középpályás, míg társa, Ivan Bijelic támadó. Szerződtetésükről teljesítményük függvényében döntenek.

Legfrissebb hírek

Wisla után Ciprus, Kiss Tamás napokon belül klubot válthat

Légiósok
2 órája

A bosnyák bajnoknál folytatja a legutóbb Nyíregyházán játszó védő

Labdarúgó NB I
5 órája

Hegedűs Gábor: Tehetséget a sors ad, mi értéket nevelünk

Utánpótlássport
Tegnap, 16:33

Kerkez a fejjel történt szereléséről: Ez vagyok én, mindig száz százalékot adok...

Angol labdarúgás
Tegnap, 10:40

Kínai csapat szerződtetné Adama Traorét – sajtóhír

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:34

Németh Hunor az MTK-ban folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.07.24. 15:18

Neymar szétrúgta a szögletzászlót örömében, majd elvették az utolsó perces gólját – videó

Minden más foci
2025.07.24. 11:42

„Olyan, mintha hazatértem volna” – Rashford a Barcelonáról

Spanyol labdarúgás
2025.07.24. 11:01
Ezek is érdekelhetik