KTE: „Újfajta edzések és taktika várható" - Horváth Ferenc

Vágólapra másolva!
2013.01.10. 20:36
Horváth Ferenc, a labdarúgó NB I-ben szereplő Kecskeméti TE vezetőedzője újfajta, szokatlan edzésmódszereket is beépít a tréningek programjában, de új taktika begyakorlását is szeretné megvalósítani a téli felkészülés során.  

„Egyelőre ez a hét három rávezető edzésből áll, most a lábak tónusba hozása a feladatunk. Ennek megfelelően a láb és törzserősítő gyakorlatokon volt a hangsúly. Ezt folytatjuk, ehhez bekapcsoljuk a gumiszalagokat, illetve TRX-el fogunk dolgozni. Egy olyan fajta felkészülés lesz ez, ami eddig nem jellemző, súlyokat nem is használunk, mindenki a saját testsúlyával készül majd. Remélem ízleni fog a srácoknak" – nyilatkozta Horváth Ferenc vezetőedző a kecskemetite.hu-nak.

„Nem vagyok híve annak, hogy csak erős csapatokkal játszunk. Akkor a védekezést tudjuk esetleg gyakorolni, de a támadásvezetést olyan mértékben, amilyenben én szeretném nem feltétlenül, persze az sem mindegy, milyen állapotban van éppen a csapat. Őszintén szólva nem az eredmények érdekelnek elsősorban, hanem az, hogy visszalássam azt, amit edzésen is csinálunk. Van a fejemben egy újfajta játék, ezt szeretném megtanítani a srácoknak, remélem sikerülni fog" – tette hozzá a fiatal szakember.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: kiütötték a moldávokat is az U19-es lányok Eb-selejtezőn

Utánpótlássport
1 órája

Labdarúgás: hajrában szerzett góllal verték a bosnyákokat az U18-asok

Utánpótlássport
2025.10.22. 15:34

Labdarúgás: öttel nyertek az U19-es lányok az Eb-selejtezőn

Utánpótlássport
2025.10.21. 17:15

Labdarúgás: több mint 1100 fiatalperc az NB I 10. fordulójában

Utánpótlássport
2025.10.21. 09:03

A nyakvágó hely – Kő András publicisztikája

Minden más foci
2025.10.20. 23:44

Döntetlen a lila-fehér csapatok rangadóján

Labdarúgó NB II
2025.10.20. 21:49

Férfi kosárlabda NB I: fölényes szolnoki győzelem Kecskeméten

Kosárlabda
2025.10.19. 20:23

„A siker nem véletlen” – Cristiano Ronaldo üzent a bombagólja után

Minden más foci
2025.10.19. 13:55
Ezek is érdekelhetik