KTE: újabb két fiatal került fel a felnőttcsapathoz

Vágólapra másolva!
2013.01.12. 10:03
Ludasi Martin és Virágh Balázs személyében újabb két fiatal játékos került fel az élvonalbeli Kecskeméti TE labdarúgócsapatához, illetve bekapcsolódott a munkába a pravoszláv karácsony miatt később érkező Vladan Szavics csapatkapitány is.

Ahogy a szerdai nap során, úgy ezúttal is újabb két fiatalt hívtak meg a felnőttek edzésére. Ludasi Martin középpályás, Virágh Balázs hátvéd, mindketten az U19-es együttesben futballoznak, de NB III-as mérkőzésen is megmutathatták magukat, előbbi már gólt is szerzett a kis KTE-ben.Ahogy a szerdai nap során, úgy ezúttal is újabb két fiatalt hívtak meg a felnőttek edzésére. Ludasi Martin középpályás, Virágh Balázs hátvéd, mindketten az U19-es együttesben futballoznak, de NB III-as mérkőzésen is megmutathatták magukat, előbbi már gólt is szerzett a kis KTE-ben.

Megérkezett Kecskemétre a pravoszláv karácsony miatt a felkészülésbe később csatlakozó Vladan Szavics is:

„Van elegendő időnk a közös munkára a szakmai stábbal, ez mindenképpen a javunkra válhat. Bízom benne, hogy Horváth Ferenc elképzeléseit meg tudjuk valósítani, és jó eredményeket várok a csapattól. Ősszel már megismertük egymást, tisztában vagyunk az elképzelésivel és elvárásaival, ez mindenképpen jól sülhet el, és a jó játékhoz kitűnő egyéni teljesítmények is párosulni fognak” – mondta a KTE csapatkapitánya, Vladan Szavics a kecskemetite.hu-nak.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: hajrában szerzett góllal verték a bosnyákokat az U18-asok

Utánpótlássport
17 órája

Labdarúgás: öttel nyertek az U19-es lányok az Eb-selejtezőn

Utánpótlássport
2025.10.21. 17:15

Labdarúgás: több mint 1100 fiatalperc az NB I 10. fordulójában

Utánpótlássport
2025.10.21. 09:03

A nyakvágó hely – Kő András publicisztikája

Minden más foci
2025.10.20. 23:44

Döntetlen a lila-fehér csapatok rangadóján

Labdarúgó NB II
2025.10.20. 21:49

Férfi kosárlabda NB I: fölényes szolnoki győzelem Kecskeméten

Kosárlabda
2025.10.19. 20:23

„A siker nem véletlen” – Cristiano Ronaldo üzent a bombagólja után

Minden más foci
2025.10.19. 13:55

Labdarúgás: az Eb-selejtezőben a csoportelsőség az U19-es lányok célja

Utánpótlássport
2025.10.18. 16:38
Ezek is érdekelhetik