Haladás: Barcziról lemaradtak, így a Vidiből erősítenének

Vágólapra másolva!
2013.01.17. 09:06
Mint korábban beszámoltunk róla, Belgiumban, a Sint-Truidenben folytathatja pályafutását az Újpest két fiatal játékosa, Barczi Dávid és Egerszegi Tamás. Előbbi játékost a Haladás is szívesen szerződtette volna, ám a jelek szerint további kiszemeltek után kell néznie Artner Tamás vezetőedzőnek.

„Konkrétan nem tudom, jelenleg mi a helyzet Barczival, de ha valóban megfelelt a belgiumi próbajátékon, akkor tovább keressük a megfelelő játékost a jobb oldali támadó posztjára – mondta klubja hivatalos honlapjának Artner Tamás, a Haladás vezetőedzője. – Korábban szóba került a 22 éves fehérvári Haraszti Zsolt kölcsönvétele, aki jelenleg a Videoton spanyolországi edzőtáborában készül. Meg kell várnunk, hogy vele kapcsolatban, miként dönt a Vidi leendő, új edzője, számít-e rá, vagy sem. Ettől függetlenül nézelődünk a játékospiacon, konkrét kiszemeltem is van, ám a neve nem publikus.” klubja hivatalos honlapjának Artner Tamás, a Haladás vezetőedzője. – Korábban szóba került a 22 éves fehérvári Haraszti Zsolt kölcsönvétele, aki jelenleg a Videoton spanyolországi edzőtáborában készül. Meg kell várnunk, hogy vele kapcsolatban, miként dönt a Vidi leendő, új edzője, számít-e rá, vagy sem. Ettől függetlenül nézelődünk a játékospiacon, konkrét kiszemeltem is van, ám a neve nem publikus.”

Legfrissebb hírek

Nem érte meg az októbert Gerliczki Máté Kisvárdán, nyolc forduló után megköszönték a munkáját

Labdarúgó NB I
16 perce

Előbb-utóbb gondot okozhat a Ferencvárosnak a „magyarszabály” betartása

Labdarúgó NB I
4 órája

„Nem hiányzik az edzősködés” – Jürgen Klopp félti a futball jövőjét

Minden más foci
5 órája

Labdarúgás: ezer fölötti fiatalperc az NB I 8. fordulójában

Utánpótlássport
7 órája

Könyörtelenül kihasználta ellenfele hibáit, az MTK egy négyessel küldte haza a Kisvárdát

Labdarúgó NB I
2025.09.28. 16:06

Aleksandar Jovicic: Szép és kevésbé szép emlékeim is vannak az MTK elleni mérkőzésekről

Labdarúgó NB I
2025.09.28. 11:03

Zalai szamba – Judi Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.09.27. 23:39

A Paks drámai végjátékban, kétszeri hátrány után győzte le a Puskás Akadémiát

Labdarúgó NB I
2025.09.27. 21:58
Ezek is érdekelhetik