Haladás: a durva belépő után csak erősíteni tud Radó

Vágólapra másolva!
2013.01.24. 12:49
A Szombathelyi Haladás Ajka elleni megnyert edzőmeccse (5–1) közben a vendégek hátvédje, Sallér Márk sportszerűtlen belépővel harcképtelenné tette a Haladás támadóját, Radó Andrást. A fiatal játékos a sérülés következtében egyelőre csak erősíteni tud.
A haladas.hu beszámolója szerint a 45. percben történt, hogy egy vendégakció után Rózsa Dániel, a Haladás kapusa játékba hozta a labdát, az ajkai bekk pedig nemes egyszerűséggel jókorát rúgott a mellette elkocogó Radó Andrásba – a támadó nagyot kiáltva a földre zuhant. Az eset éppen a szombathelyi kispad előtt történt, a gyorsan kialakuló tumultuózus jelenet miatt pár percig állt is a játék, majd Takács János játékvezető lefújta a félidőt. A védőt Németh Zoltán ajkai vezetőedző a szünetben lecserélte.Radónak Sallér belépője után a csütörtöki edzést is ki kellett hagynia. „Mélységesen sajnálom, hogy egy Haladás-nevelésű játékos magáról megfeledkezve súlyos sérülést akart okozni a legnagyobb tehetségünknek. Szerencsére szakadás nincs Andris lábában, de a mai tréninget kihagyja, csak erősíteni tud” – jelezte Artner Tamás, a Szombathelyi Haladás edzője.
Legfrissebb hírek

Labdarúgás: három magyar játékos igazolt az U17-es Serie A-ba

Utánpótlássport
8 órája

Az esély bajnokai: megvannak az Álombajnokság döntősei

Minden más foci
Tegnap, 15:40

Balogh Botond közel áll a váltáshoz, kölcsönbe kerülhet

Légiósok
2025.09.05. 11:25

Vb-selejtező: a brazilok sztárja elhányta magát a pályán – videó

Foci vb 2026
2025.09.05. 08:29

Vb 2026: Salvador egy lépéssel közelebb a tornához

Foci vb 2026
2025.09.05. 07:50

U19-es válogatott: vereség a portugáloktól a Vilotic-kupa első meccsén

Utánpótlássport
2025.09.04. 19:29

Nincs több kérdés, Donnarumma a Man. City új kapusa – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.02. 11:23

Manchesterből igazolt BL-győztes védőt az Inter – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.09.02. 11:11
Ezek is érdekelhetik