Felkészülés: hosszú mérkőzésen kapott ki a Kaposvár

Vágólapra másolva!
2013.01.26. 18:47
Nemzetközi felkészülési mérkőzésen a labdarúgó NB I-ben szereplő Kaposvári Rákóczi FC 3–2-s vereséget szenvedett a szlovák élvonalbeli FC Nitrától.

A találkozót a kedvezőtlen időjárás miatt műfüves pályán rendezték, és háromszor 45 percig tartott.

Az első gólra az 58. percig kellett várni, amikor kontratámadást vezetett a Rákóczi. Már úgy tűnt, hogy a hazai védők megszerzik a labdát, ám Bőle Lukács harcosan megszerezte, majd Balázs Benjaminhoz passzolt. Balázs a tizenhatos sarkától az ötösig vitte a labdát, majd onnan a kapus mellett a hálóba lőtt.

A harmadik játékrész hetedik percében Bojan Vrucina csapott le egy rossz hazaadásra, és növelte a Rákóczi előnyét. A találkozó hajrájában a házigazdák három, kontrából szerzett góllal megfordították az eredményt, így hiába vezetett két góllal, mégis kikapott Kaposvár.

 

NEMZETKÖZI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
FC NITRA (szlovákiai)–KAPOSVÁRI RÁKÓCZI 3–2 (0–0)
Nyitra
KAPOSVÁR, 1. félidő: Hajdúch – Pavlovics, Bank, Kovács O., Zámbó – Balázs B., Pedro, Horváth T., Bőle – Oláh L., Haruna. 2. félidő: Campar – Okuka, Hegedűs D., Jánvári – Hozda, Házi, Safaric, Thian – Diallo, Waltner, Vrucina
G.: Kolár, Jaskulják, Ivancik, ill. Balázs B., Vrucina
Legfrissebb hírek

„Furcsa gyerek...” – anyja ügyetlennek tartja Mbappét a mindennapokban

Spanyol labdarúgás
4 órája

NS-képeslap: Győrújfalu – szintet lépett az utánpótlás

Minden más foci
7 órája

Életet mentett Edinson Cavani, egy újságíró lányának segített

Minden más foci
8 órája

Labdarúgás: kikapott Lengyelországtól az U19-es leányválogatott

Utánpótlássport
Tegnap, 15:58

Labdarúgás: harmadik lett a Vilotic-tornán a magyar U19-es válogatott

Utánpótlássport
2025.09.09. 16:59

Nyertek az ausztrálok, továbbra is az övék a hetven év után megkerült különleges trófea

Minden más foci
2025.09.09. 13:11

Labdarúgás: három magyar játékos igazolt az U17-es Serie A-ba

Utánpótlássport
2025.09.09. 09:02

Az esély bajnokai: megvannak az Álombajnokság döntősei

Minden más foci
2025.09.08. 15:40
Ezek is érdekelhetik