DVTK: márciusban edzhet újra a súlyosan megsérült Csirszki

Vágólapra másolva!
2013.01.02. 09:14
Márciusban kezdheti meg a futóedzéseket Csirszki Martin, a labdarúgó NB I-ben szereplő DVTK középpályása, aki a tavaly decemberi, Budapest Honvéd elleni bajnokin szenvedett kettős szárkapocscsonttörést és szilánkos sípcsonttörést – erről maga a játékos nyilatkozott klubja hivatalos honlapján, a dvtk.eu-n.

„Köszönöm, egyre jobban, szerencsére gyorsan telnek a napok – felelte a 17 esztendős középpályás arra a kérdésre, hogyan érzi magát. – Szinte naponta jár hozzám a gyógytornász, akitől »házi feladatot« is kapok. Amikor nincs itt, akkor is végzem az általa előírt gyakorlatokat, valamint járok kezelésre a Reumax Fizioterápiás Centrumba. Ezen kívül magántanulóként a félévi vizsgák előtt állok, arra is készülni kell. Szerencsére fokozatosan javul a lábam és a lelkiállapotom. Bízom benne, hogy minél hamarabb felépülök, ugyanakkor azzal is tökéletesen tisztában vagyok, hogy türelmesnek kell lennem. Összességében – a körülményekhez képest – jól vagyok.”

Csirszki rehabilitációjának további menetére is kitért.

„Még nem állhatok rá a sérült lábamra, január kilencedikén kell visszamennem kontrollra dr. Forgács Alfrédhez, a DVTK csapatorvosához. Az eredmények alapján tudom majd meg, milyen ütemben kezdhetem meg a mozgást. Az biztos, fokozatosan terhelhetem a lábam, és már az is egy fontos mérföldkő lesz, amikor mankó nélkül sétálhatok. Ha minden jól megy, akkor erre január végén kerülhet sor, a futóedzések ideje pedig reményeim szerint márciusban jön el. Lesz munkám bőven a jobb lábam megerősítésével, mert a hosszú tétlenség miatt sok izom »lemegy« róla” – mondta a fiatal labdarúgó.

Legfrissebb hírek

Ádám Martin: Ebben az évben már aligha játszom

Labdarúgó NB I
4 órája

„Soha nem könnyű elhagyni egy olyan csapatot, amely mindent megadott nekem” – Croizet üzent a ZTE-szurkolóknak

Labdarúgó NB I
2025.09.05. 17:23

Barátja szerint Abu Fani egész nyáron távozni akart az FTC-től

Labdarúgó NB I
2025.09.05. 16:28

Balogh Botond közel áll a váltáshoz, kölcsönbe kerülhet

Légiósok
2025.09.05. 11:25

Vb-selejtező: a brazilok sztárja elhányta magát a pályán – videó

Foci vb 2026
2025.09.05. 08:29

Vb 2026: Salvador egy lépéssel közelebb a tornához

Foci vb 2026
2025.09.05. 07:50

Újabb brazil játékost szerződtetett a Zalaegerszeg – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.04. 20:36

U19-es válogatott: vereség a portugáloktól a Vilotic-kupa első meccsén

Utánpótlássport
2025.09.04. 19:29
Ezek is érdekelhetik