DVTK: ifjoncokkal a keretben kezdődik a felkészülés

Vágólapra másolva!
2013.01.06. 16:05
Január 7-én, hétfőn a labdarúgó NB I-ben szereplő DVTK is megkezdi a felkészülést a tavaszi szezonra. Az első edzésekről több légiós is hiányozni fog, helyüket pedig olyan fiatal játékosok veszik át, akik már az ősszel is többször edzettek együtt az első keret tagjaival.

A felkészülés rögtön két tréninggel indul: délelőtt 9-kor találkoznak a diósgyőri játékosok, majd az ilyenkor szokásos súlyellenőrzés után fél tíztől futás a program, a délutáni edzésen pedig már a labda is „előkerül".A felkészülés rögtön két tréninggel indul: délelőtt 9-kor találkoznak a diósgyőri játékosok, majd az ilyenkor szokásos súlyellenőrzés után fél tíztől futás a program, a délutáni edzésen pedig már a labda is „előkerül".

Az idei első foglalkozásokon biztosan nem lesz ott a spanyolok legfontosabb ünnepe, a vízkereszt miatt José Luque és Francisco Gallardo – Fernando várhatóan nem él a plusz szabadnap lehetőségével –, de a szerb Szavo Rakovics és a horvát Igor Gal, valamint a sérüléséből lábadozó Csirszki Martin sem.

A kerethez csatlakozik néhány fiatal, akik már az ősszel többször is gyakoroltak az első kerettel: Eperjesi Gábor, Szabó Balázs, Icsó Zsolt, Hutter Máté és Timkó István.

A felkészülés első szakaszában csak edzések szerepelnek a programban, az első edzőmérkőzését január 26-án játssza a DVTK. A tervek szerint február 6–16. között törökországi edzőtáborba utazik a csapat.

Legfrissebb hírek

Távozik a bolgár válogatott játékos a DVSC-től

Labdarúgó NB I
3 órája

Megújul az ETO arculata, itt az új címer!

Labdarúgó NB I
6 órája

A Ferencváros szerződtette a Puskás Akadémiától távozó svéd támadót – hivatalos

Labdarúgó NB I
7 órája

A korábbi Loki-kedvenc is bekerült a Kisvárda edzői stábjába

Labdarúgó NB I
12 órája

NB I, 2025–2026, TELJES PROGRAM, EREDMÉNYEK

Labdarúgó NB I
Tegnap, 19:45

A bennmaradás után Mihalecz István távozik a ZTE éléről – hivatalos

Labdarúgó NB I
Tegnap, 16:53

MTK–FTC örökrangadó az NB I 2025–2026-os idényének nyitó fordulójában

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:04

Távozik a DVSC labdarúgócsapatának nemzetközi igazgatója

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:28
Ezek is érdekelhetik