DVSC: Mészáros szerint itthon is lehet becsülettel készülni

Vágólapra másolva!
2013.01.25. 08:51
Mészáros Norbert, a labdarúgó NB I-ben szereplő DVSC-Teva válogatott védője a Hajdú-Bihari Naplónak adott nyilatkozatában elmondta, nem kell külföldre utazni ahhoz, hogy becsületesen fel lehessen készülni a tavaszi szezonra, valamint szót ejtett a magyar válogatott előtt álló feladatokról is.

„Itthon is lehet becsülettel készülni, ezért nem foglalkozom azzal, hogy ezúttal nem utaztunk el. Jól halad a felkészülésünk, dolgozunk keményen és bízom benne, hogy elérjük a céljainkat a Lokival. Túl vagyunk egy ősz végi rossz perióduson, akkor a szerencse sem állt mellénk, de a tavasszal javítani fogunk. A bajnokságban a dobogó valamelyik fokára odaérhetünk és a Magyar Kupában is ott lehetünk a végjátékban" – nyilatkozta Mészáros, aki kitért a nemzeti csapat soron következő mérkőzéseire is.

„Alaposan megnehezíti a válogatott helyzetét, hogy jelen állás szerint zárt kapuk mögött fogadjuk a nagy rivális Romániát a márciusi vb-selejtezőn. A Puskás-stadion közönsége a tizenkettedik játékosunknak számított volna, sajnos ezúttal nélkülük kell megvívnunk a csatát. Ennek ellenére azon a meccsen mindenképpen nyernünk kellene, és erre képesnek is tartom a csapatot. Az említett összecsapáson túl többek között vár ránk egy isztambuli és egy romániai kirándulás is, ami pokolian nehéznek ígérkezik. Azon a két mérkőzésen négy megszerzett ponttal kiegyeznék" – tette hozzá a 32 esztendős védő.

Legfrissebb hírek

Cser-Palkovics András: Nagyon szorít az idő, meg kell tennünk mindent a Videoton megmentéséért

Labdarúgó NB I
20 órája

Osváth Attila: Mindig van feljebb, kellenek a célok

Labdarúgó NB I
21 órája

Eladó roncs, egy forintért – Bobory Balázs publicisztikája

Labdarúgó NB I
2025.05.29. 23:03

Szabó István: Az embereket jobban érdekelte, mit játszunk a keleti rangadókon, mint hogy a Szpari benn marad-e

Labdarúgó NB I
2025.05.29. 21:18

Két játékos visszatér a ZTE-hez, élt a klub az opciós jogával

Labdarúgó NB I
2025.05.29. 18:23

Mezőkövesden játszhat a Kazincbarcika az őszi szezonban

Labdarúgó NB I
2025.05.29. 08:49

Szerződést hosszabbított 19 éves bekkjével a Puskás Akadémia – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.05.28. 18:31

Kanta József csatlakozik az MTK felnőttcsapatának stábjához

Labdarúgó NB I
2025.05.28. 14:02
Ezek is érdekelhetik