DVSC: helyi konzorcium építheti a 11 milliárdos stadiont

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.01.16. 16:24
A debreceni Hunép Zrt. és az Épker Service Zrt. alkotta „Hajrá, Debrecen!” konzorcium 11.455 milliárd forintos ajánlattal nyerte el a városi Nagyerdei Stadion kivitelezésére kiírt tendert – közölte Kósa Lajos polgármester szerdán az MTI-vel.

Tájékoztatása szerint ha jogorvoslati eljárás nem hátráltatja az ügymenetet, akkor január végén lehet megkötni a győztes pályázóval a kivitelezési szerződést, majd kezdődhetnek az építési munkálatok. Jogorvoslatra az eredményhirdetést követően tíz nap áll rendelkezésre.

A Nagyerdei Stadion Rekonstrukciós Kft. által kiírt nyílt közbeszerzési eljárásban négy pályázat érkezett a kivitelezésre.

Kósa Lajos ismertette: a nyertes pályázat tartalmazta a legalacsonyabb árat, s ebben a pályázatban szerepelt a legkörültekintőbb munkaszervezési leírás, az úgynevezett fenntarthatósági tanulmány is. Ez utóbbi azért fontos, mert a stadion telkét körülvevő terület úgynevezett Natura 2000-es környezetvédelmi minősítésű, s a projekt révén ez a park is megújul.

A nyertes konzorcium által vállalt teljesítési határidő 15 hónap, reális tehát az a cél, hogy 2014 tavaszára készen álljon a Nagyerdei Stadion – hangsúlyozta a polgármester.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy az Országgyűlés a 2013. évi központi költségvetés megalkotásakor törvénybe foglalta a stadionrekonstrukcióhoz az eddig biztosított pénzen kívül még szükséges további 9.187 milliárd forintot.

Legfrissebb hírek

Kimaradtak a helyzetek, gól nélkül zárult a keleti rangadó

Labdarúgó NB I
2025.09.27. 19:27

Amikor az ETO legutóbb megverte a Fradit, bajnok is lett; élre állhat a Debrecen

Labdarúgó NB I
2025.09.26. 13:58

Rendezettre kommunikálva – Malonyai Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
2025.09.25. 23:08

A Debrecen megverte idegenben a Kisvárdát, és a tabella második helyére ugrott

Labdarúgó NB I
2025.09.21. 19:39

Több mint 40 éve nem látott sorozattal a háta mögött utazik a Diósgyőr az FTC-hez

Labdarúgó NB I
2025.09.19. 13:26

Megszűnnek a DVSC likviditási nehézségei

Labdarúgó NB I
2025.09.16. 16:00

Váratlan hírek a Lokiról: akadozhatnak a fizetések a DVSC-nél

Labdarúgó NB I
2025.09.15. 19:03

A Szpari tizenegyesek után kiesett, a Paks öt, a DVTK három gólt szerezve jutott tovább a kupában

Labdarúgó NB I
2025.09.13. 20:26
Ezek is érdekelhetik