Vidi: Elértük, hogy komolyan vegyenek minket - F. Oliveira

Vágólapra másolva!
2012.12.21. 17:02
A labdarúgó Európa-liga G-csoportjának harmadik helyén végző, ezzel a további küzdelmektől elbúcsúzó Videoton középpályása, Filipe Oliveira klubja hivatalos honlapjának elmondta, csapata különleges őszt produkált.

„Úgy gondolom, nagyon különleges őszi szezonon vagyunk túl. Különleges volt ez nekünk játékosoknak és a szurkolóknak is. Új tapasztalatokkal gazdagodtunk, belekóstolhattunk az igazi európai labdarúgásba, és véleményem szerint nem okoztunk csalódást. Nagyon nagy utat jártunk be, hiszen nyáron, amikor az első selejtezőnkre készültünk, még senki nem vett minket komolyan. Fokozatosan sikerült meccsről meccsre egyre jobb teljesítményt nyújtanunk, végül pedig elértük azt, hogy ellenfeleink már nem néztek le bennünket, hanem komoly vetélytársként tekintettek ránk" – mondta Oliveira a vidi.hu-nak.

„Örülök annak, hogy sikerült fontos pillanatokban gólokkal segítenem a csapatot, de egy gól megszerzése sosem csak egy játékos érdeme, hanem az egész csapaté. Korábban még sosem futballoztam külföldi klub színeiben portugál együttes ellen, de így utólag visszagondolva nem mondanám, hogy ez olyan hatalmas, furcsa dolog lett volna számomra. Persze különleges érzés volt magyar csapat tagjaként a Sporting ellen játszani, de túl nagy jelentőséget azért nem tulajdonítanék neki" – tette hozzá a portugál labdarúgó.

Legfrissebb hírek

Mátyás és Funar városában – Ballai Attila publicisztikája

Európa-liga
14 órája

Kihagyja a felkészülést a Man. United kapusa, ez áll a háttérben

Angol labdarúgás
21 órája

Markek Tamás: Mindig felfelé húztuk egymást Pécsi Árminnal

Labdarúgó NB I
Tegnap, 12:17

Várkonyi Bence: Úgy néz ki, valamit jól csinálunk

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:54

Bognár István: Ilyenkor a legjobb nemzetközi meccset játszani

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:34

Saldanha távozik az FTC-től, az Arab Emírségekben folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.07.11. 20:43

Az UEFA visszasorolta a Crystal Palace-t az Európa-ligából a Konferencialigába

Európa-liga
2025.07.11. 19:24

Felkészülés: döntetlent játszott osztrák ellenfelével a DVTK

Labdarúgó NB I
2025.07.11. 19:04
Ezek is érdekelhetik