Újpest: Iandoli után még ketten mehetnek a Standardhoz

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2012.12.06. 16:08
null
Elképzelhető, hogy Chema Antón a tavasszal már nem vitatkozhat Kassai Viktorral magyar bajnokin (Fotó: Szabó Miklós – archív)
A belga Voetbalnieuws információi szerint az Újpest labdarúgócsapatának három játékosa is a belga Standard Liege-hez kerülhet: Alessandro Iandoli átigazolásának lehetőségéről már szerdán szó esett, most viszont már Jadin Zarisz és „Chema" Antón is szóba került a vallonoknál. A Standard hivatalos honlapján jelentette be: a három labdarúgó néhány napig Liege-ben tréningezik.

 

Zarisz esetében visszahívásról lenne szó, hiszen az izraeli támadó egy évre kölcsönbe érkezett a Megyeri útra a Standard csapatától. A Red Bull Salzburgtól Újpestre érkező Chema Antón esetében mind a kölcsönadás, mind a végleges megvásárlás szóba kerülhet. A Voetbalnieuws úgy tudja, Antónnak, Zarisznak és a Sint-Truiden kölcsönjátékosaként a lilákhoz került Iandolinak is előbb edzéseken kellene bizonyítani Mircea Rednicnek, a Standard vezetőedzőjének. A liege-iek ezt követően döntik el, hogy igényt tartanak-e a játékosokra.

A Standard hivatalos honlapja megerősítette a hírt: a három említett játékos „néhány napig, a két klub közötti jó kapcsolatnak köszönhetően” a liege-i akadémián tréningezhet.

A három futballista közül Chema Antón alapembernek számít Újpesten – a védő tizenöt bajnokin egy gólt szerzett az ősszel –, a jobbára csereként lehetőséget kapó Zarisz tizenkét bajnokin két gólt szerzett, míg a szintén biztos kezdő Iandoli tizennégy NB I-es mérkőzésen játszott.

Az Újpest és a Standard között családi kötelék van: a lilák többségi tulajdonosa, Roderick Duchatelet a Standard-elnök, Roland Duchatelet fia.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ÚJPEST FC-NÉL

Érkezők:

Távozik/távozhat: Rajczi Péter (?), Rubus Tamás (?), Tajthy Tamás (?), Takács Zoltán (?), Alessandro Iandoli (Standard?), Jadin Zarisz (Standard? – kölcsönből vissza), „Chema” Antón (Standard?)

Kiszemeltek:

Legfrissebb hírek

Batik Bence: Több mint három évet hagytam ki a sérüléseim miatt

Labdarúgó NB I
2 órája

Bejelenthetik Szalai Attila érkezését; a Chelsea-től igazol az Arsenal – pénteki transzferhíradó

Minden más foci
4 órája

Az Arsenal lemondhat Gyökeresről; Dzeko és Immobile is visszatért Olaszországba – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
14 órája

Kazincbarcikára igazolt az örmény labdarúgó-válogatott csapatkapitánya – hivatalos

Labdarúgó NB I
17 órája

Fiókcsapatától érkezett kapus a ZTE-hez

Labdarúgó NB I
21 órája

39 évesen tért vissza az olasz élvonalba Edin Dzeko – hivatalos

Olasz labdarúgás
22 órája

Győrből érkezett korosztályos válogatott a Kecskeméthez

Labdarúgó NB II
23 órája

Az Arsenal dán válogatott középpályással erősített – hivatalos

Angol labdarúgás
23 órája
Ezek is érdekelhetik