Haladás: Radó nyárig biztosan maradna Szombathelyen

Vágólapra másolva!
2012.12.13. 20:12
Radó András, a labdarúgó NB I-ben szereplő Haladás 19 éves utánpótlás-válogatott támadója szerint remek tavaszi szezonja után ősszel több védő is utazott rá, nehezebb dolga volt, és még sérülés is hátráltatta. Nyárig biztosan maradna Szombathelyen, de utána sem lenne türelmetlen.

„Nem tudom, egyelőre nem hallottam róla, hogy komolyan érdeklődnének utánam. Legfontosabb, hogy rendszeres játéklehetőséghez jussak, ezt pedig a Haladásban megkapom. Ha jól teljesítek tavasszal, az nyilván nekem és a csapatnak is jó, aztán a nyáron majd ráérek gondolkodni a jövőmön. Nem vagyok türelmetlen, hiszen jól érzem magam a Haladásban" – nyilatkozta jövőjéről Radó András a haladas.hu-nak.

„Ez kétségtelen így volt, magam is úgy éreztem, jobban odafigyeltek rám a bekkek. A védők készültekellenem,Kecskeméten például néhányan kifejezetten utaztak rám" – tette hozzá a 19 éves tehetsége támadó.

Legfrissebb hírek

Szánthó Regő a Vasas II-vel készül és várja az új lehetőséget

Labdarúgó NB II
2025.09.08. 14:09

Balogh Botond aláírt Törökországban – hivatalos

Légiósok
2025.09.08. 12:49

DVTK: Kovács Zoltán többet igazolt, mint ahogy előzetesen tervezte

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 08:20

Zsótérral lett teljes a Vidi kerete, az Ajka és a Kozármisleny is aktív volt a piaci hajrában – NB II-es átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2025.09.06. 12:33

Rutinos támadóval lett teljes a Kozármisleny kerete

Labdarúgó NB II
2025.09.05. 19:14

Két év után távozott a rutinos támadó Kozármislenyből – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 21:28

Norvégiából szerződtetett támadót az NB II-es Ajka – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 20:49

Újabb brazil játékost szerződtetett a Zalaegerszeg – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.04. 20:36
Ezek is érdekelhetik