Haladás: Hollandia tökéletes lenne első lépésnek - Guzmics

Vágólapra másolva!
2012.12.14. 14:05
A labdarúgó NB I-ben szereplő Haladás 25 éves védője, a Norvégia ellen a válogatottban is bemutatkozó Guzmics Richárd elmondása szerint téli távozása esetén Hollandiával kiegyezne, de akkor sem esik kétségbe, ha tavasszal is Szombathelyen folytatja.

Ahogyan arról már beszámoltunk,

Ahogyan arról már beszámoltunk,
Guzmics Richárd ügynöke, Filipovics Vladan kérdésünkre elmondta, már a télen csapatot keres neki külföldön, mert úgy érzi, megérett a váltásra.

„Nyilván a menedzseremnek az a dolga, hogy csapatot keressen számomra, most pedig a szokásosnál is jobban foglalkozik velem, hiszen jó őszt tudhatok a hátam mögött, a válogatottba is bekerültem – nyilatkozta a haladas.hu-nak Guzmics Richárd. – Úgy érzem, most nagyobb és reális esélyem van rá, hogy elszerződjek egy erősebb bajnokságba. Ugyanakkor konkrét ajánlatról nem tudok. Annyi biztos, hogy vannak külföldi érdeklődők. Vladan is elmondta, nem egyszerű csapatot találni, hiszen a klubok inkább az ingyen igazolható futballistákat keresik. Természetesen minden játékosnak vannak kedvenc országai, csapatai, jómagam első körben Hollandiával nagyon kiegyeznék, onnan – idővel, ha jól teljesítek – könnyebben tovább tudnék lépni. Persze felesleges ennyire előreszaladni, jelen pillanatban a Haladás játékosa vagyok, és természetesen akkor sem esem kétségbe, ha tavasszal is az maradok. Legutóbb egyébként azért hosszabbítottam szerződést, hogyha távozom, ne csak én, hanem a Hali is jól járjon – ne ingyen vigyenek el. Nagyon sokat köszönhetek a klubnak, így talán kiegyenlítem a számlát.”

„Egyelőre semmilyen ajánlat nem érkezett hozzánk, nyilván ha befut egy lehetőség, leülünk egyeztetni, megbeszéljük a dolgot a tulajdonosokkal – tette ezt már hozzá Tóth Miklós, a Haladás ügyvezető igazgatója. – Aki benne van a futballban, jól tudja, mindenki szívesen igazolna külföldre. Én személy szerint annak örülnék, ha Ricsi tavasszal még nálunk futballozna, a Guzmics, Fehér belső páros nagyon jól teljesített együtt ősszel, jól kiegészítették egymást, így a tavaszi jó szerepléshez mindkét labdarúgóra nagy szükségünk lenne. De mondom, várjuk meg, hogy konkrét ajánlat érkezzen.”
Legfrissebb hírek

Labdarúgás: több mint 1300 fiatalperc az NB I utolsó fordulójában

Utánpótlássport
2025.05.26. 19:44

Girsik Attila: Jövőre talán még nehezebb lesz feljutni, mint az idén

Labdarúgó NB II
2025.05.26. 08:50

Labdarúgás: az idén is topklubok szerepelnek a Budapest Youth Cupon

Utánpótlássport
2025.05.23. 10:34

FIFA: rendkívüli átigazolási időszakot nyitnak a klub-vb-n érintett csapatok országaiban

Minden más foci
2025.05.21. 22:19

Labdarúgás: már két korosztályban bajnok az MTK Budapest utánpótlása

Utánpótlássport
2025.05.21. 09:03

Labdarúgás: több mint 1600 fiatalperc az NB I 32. fordulójában

Utánpótlássport
2025.05.20. 09:05

NB III: bajnok lett a Mosonmagyaróvár, a Nagykanizsa és a Tiszakécske is

Labdarúgó NB II
2025.05.18. 19:44

Labdarúgás: több mint 1300 fiatalperc az NB I 31. fordulójában

Utánpótlássport
2025.05.13. 08:57
Ezek is érdekelhetik