Haladás: az új 17 éves felfedezett mindenben fejlődne

Vágólapra másolva!
2012.12.10. 19:35
Németh Márió, a labdarúgó NB I-ben szereplő Haladás új 17 éves felfedezettje – az utolsó két őszi bajnokin mutatkozott be – szerint több nagyon jó játékos is van az ő posztján, így egyelőre a kispadról van csak esélye beszállni. A fiatal támadó középpályás fizikailag és technikailag is sokat fejlődne még.

„Nagyon jó játékosok játszanak velem egy poszton a Haladásban. Nekem még fejlődnöm kell, mind fizikálisan, mind technikai tudásban ahhoz, hogy stabil NB I-es játékos legyek. A rutinos játékostársaktól is sokat tudok tanulni, ezt pedig mindenképpen szeretném kihasználni az első csapatnál. Úgy érzem, arról még korai beszélni, hogy mikor leszek stabil kezdőjátékos az NB I-ben. Az a célom, hogy minél többet tanuljak, és meggyőzzem a szakvezetést arról, hogy jó csereként számíthatnak rám tavasszal az NB I-ben. Innen pedig már könnyen előrébb tud lépni az ember" – nyilatkozta a 17 éves felfedezett, Németh Márió a haladasfc.nyugat.hu-nak.

Legfrissebb hírek

Újabb világbajnok labdarúgó távozott Madridból – hivatalos

Spanyol labdarúgás
9 órája

Isak a volt csapatánál edz; visszatérhet Angliába a Juve középpályása – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
9 órája

Kl-selejtező: a fájó vereség után is optimisták a kassaiak, jön a visszavágó!

Európa-konferencialiga
10 órája

A Chelsea az Ajaxszal, Alexander Isak a Liverpoollal egyezett meg – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
19 órája

A Leverkusen kulcsemberével erősített a Premier League újonca – hivatalos

Angol labdarúgás
Tegnap, 11:50

Megoszlott olvasóink véleménye a Dominik-névadásról

Magyar válogatott
Tegnap, 11:19

Thomas Müller Kanadába szerződik; Neymar európai klubbal tárgyal – keddi transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.29. 23:10

Szoboszlai-hatás? Évek óta a Dominik a legnépszerűbb fiúnév Magyarországon

Magyar válogatott
2025.07.29. 15:12
Ezek is érdekelhetik