DVTK: összegyűlt a pénz Rakaczki Bence kezelésére

Vágólapra másolva!
2012.12.20. 19:54
Közel hatmillió forint gyűlt össze a Diósgyőr 19 esztendős kapusának, Rakaczki Bencének a csontvelő-átültetésére. Az időpont így már elsősorban a játékos egészségi állapotától függ. A műtét ingyenes, a rehabilitáció az, amihez szükség van az adományokra.

A őssejt donor már a budapesti Szent László Kórházban van, a beavatkozás időpontja a kapus egészségi állapotától függ. A játékos édesapja, Rakaczki János korábbi elmondása alapján a leukémiában szenvedő kapus szervezetét nemrég bakteriális fertőzés támadta meg, így antibiotikus kezelést kap. A műtéthez szükséges, hogy a fiatal kapus szervezetében egyetlen kóros sejt se legyen. A család lakását teljesen át kell majd alakítani, a felépüléshez ugyanis teljesen steril körülményekre van szükség.

A Diósgyőr spanyol játékosa Francisco Gallardo közreműködésének köszönhetően sikerült elárverezni többek között a Barcelona, a Real Madrid és a Deportivo La Coruna dedikált dresszeit, ezekből gyűlt össze a teljes adomány fele. A miskolci szurkolók gyűjtéséből közel egymillió forintot sikerült összehozni. A játékostársai a Király-kupa megnyeréséért járó háromszázezer forintot szintén felajánlották Rakaczki számára. A magyar labdarúgóklubok által szervezett gyűjtésen több mint hétszázezer forint gyűlt össze.

Az adakozók nem csak pénzzel segítették Rakaczki Bencének és családjának. Országszerte véradást rendeztek számára, a magyar labdarúgó-társadalomban példátlan összefogás volt tapasztalható, amely most is tart. Nemzetközi szinten Manuel Neuer, a Bayern München és a német válogatott első számú halóőre, Király Gábor közreműködésével dedikált mezt küldött számára.

Legfrissebb hírek

A DVTK szerződést bontott a támadóval

Labdarúgó NB I
2 órája

Két játékosától is elköszönt a Diósgyőr

Labdarúgó NB I
21 órája

Kapuskeringő Nyíregyházán, magyar válogatott játékos a Puskásnál és Kazincbarcikán – körkép

Labdarúgó NB I
2025.07.15. 17:00

Üzbegisztánban folytatja a DVTK-tól távozó kapus – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.07.14. 08:39

Felkészülés: cseh másodosztályú csapat győzte le a Diósgyőrt

Labdarúgó NB I
2025.07.13. 13:27

Horvát támadó középpályással erősített a Diósgyőr – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.07.11. 11:26

A FTC nyert Lienzben, a DVTK vereséget szenvedett a cseh bajnokkal szemben

Labdarúgó NB I
2025.07.09. 19:15

Magyar válogatott védővel erősített a Diósgyőr – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.07.08. 19:38
Ezek is érdekelhetik